MARHÁCSKA a repkedő tehenke

TUDÓSÍTÁS Marhácskáról

Valagász: Honnét jött ez a pettyes teremtmény?

Atyafi: Há’ honnét, honnét? Mit tudom én… Az es lehet, hogy az Égígérő vackorfa tetejiből, vagy ki tudja, egy cseppet még fennebbecskéről.

Valagász: Akkor mikor es látták őt először?

Atyafi: Micsoda furcsa kíváncsiskodó érdeklődés! Há’ milyen kérdés es ez! Há’ egyszeeer!!!

Valagász: Hogy nezett ki?

Atyafi: Jajjj, mingyárt széttépek ami eppeg a kezem ügyébe kerül! Úgy ahogy most es! Vagy esetleg maga nem látta? Akkor keresse fel, s nezze meg alaposon!

Valagász: Sö, milyen csudálatos dolgokot követett el?

Atyafi: Úristen e’ mán több a soknál!!! Ejsze vak itt mindenki!!! Ki kell nyitni a csipát, és meg lehet kukkintani! Én mászkáljak-e utána, vagy mi a ráksúly?!

Valagász: Esetleg van még valami amit hézzafűzne?

Atyafi: A kulyakomot, de nem fűzögetve, hanem egyenest a pufádba, ha nem hagyod abba!

Valagász: Jól van na! (balra el)

Atyafi: Pontoson, hogy nincs jól! Aszt a mencsikáját! Ez a mihaszna valagászódó egy szemperc alatt mennyi sültelenséget essze tudott kérdezni...

Marhácska "üres gyomorral" a japánrózsára szállt

Valagász úr reajön, hogy jobb ha beszélni engedni az atyafiakot és az anyafiakot, sőt azok gyerekeit es, met úgy többre megy.

A kérdezősködők közül ezeket a rötyötöléseket (mondásokot) tartotta ildomosnak, a különlegesség megismerésébe vágónak lepetyegni.

Bőcs Adalbéét beszéde erről „a zizéről”

Te ártatlan nyápicka barátom, ha mán neked el kell meséljem, há akkor elmondom ügyesen a kéccer kettőt.

Eccer ahogy burungérosztam a varázskapcámon furcsa menetre lettem figyelmes. Egy izé, nem es tudom hogy es mongyam, essze-vissza repkedett a szemem láttára. Aszittem mán semmitől se tudok meglepődni, de ez a nyavalya ott abba szent helybe kóvályogva lengedezett nem messze tőlem, ki nem találom milyen irányba. Elképedésembe’ észre se vettem hogy merre tartok, s beléakadtam egy nagyra nőtt borsika bokorba. Ott próbálgattam kivaszkalódni belőle, de nem erőst sikerült. Ő csak mosolyogva nezett egy szempillantásig, osztán kieresztett engemet a tüskékből. Ahogy lezavarta mentését váratlanul agyas-fejes sebességgel gyúrta magába a borsika bokrot. Azután pedig egy istenmárjásot bökkedet ződes színben. Sajnos nagy szelet vetett a művelete, s a pufám teli lett kicsi borsika tüskécskékkel. Hogy a nyavalya tüntesse el! Hiába es okoskodtam nem tüntette el. Ezétt inkább fődre szálltam, mint az angyalok, s őkelme pedig követett. Nem es bántam hadd jöjjön. Egy mohásabb helyre ereszkedtünk le az erdő szélin. Irtó kényelmesnek bizonyult. Na, ott egymás mellett egy cseppet szimmogtunk. Ő eccer csak kitöpött egy csóré borsikabokor ágat, s asztán vigyorgott tovább, mint egy veresedő aranyvackor. Mit es csinálhatott volna? Marha jól állottt neki.

Gondoltam a csendet orrba vágom avval, hogy én es elkezdek valagászódni mint maga. Nekigyürkőztem férfiason. Minha parittyából lőttem volna ki a dumát. Érdekelt, hogy honnét jött, mit csinál, s egyáltalán kicsoda es. Há’ persze azt láttam, hogy vidám sárga színű, s a tehenekre személ, de méges furcsaság volt testyén azok a rózsaszínes pettyek. Még a patája es olyasmis díszes árnyalatra személt. A hátán mintha sárkánypikkelyek lettek volna, feketében. Ez Balambérnak, a híres zsögödi sárkánynak, amikor reanezett, erősen tetszett… A szája akkorának tűnt, mint egy veder! Nem nem, inkább egy cseber. Főleg amikor olyan lehetetlenül marhára kitátotta. Egy cseppet bé es rezeltem, de csak addig, ameddig el nem árulta, hogy inkább füvezni, bokrozni, ső fázni szeret, s még ami ezekre reakerül. Met marhára nem érdekli mit nyel le. Ugyes kitöpi amit a marha nagy hasa nem tud megemészteni.

Amikor mán teljesen bémelegedtünk a dumába, pont akkor felém nyújtotta patáját, s szépen bémutatkozott. Marhácskának hítták. Há mit mongyak, százason talált es rea ez a név. Még szőttük a szavak szálait, asztán megcsűrtük-csavartuk. Viccelődtünk, jó nagyokot bökkedeztünk, de eltelt a derektáj utáni napszak, s mán a nap es kacsintgatott lefelé. Marhácska megvakarva hátsó felét tovább rebdesett hánykolódva a kék égen. Én pedig varázskapcámra ülve mentem a dolgomra.

Marhácska eléges jó cimborám lett. Azóta méges, ha a környéken repdes, akkor jobban odaügyelek, nehogy valamire feltapasszon. Persze, azé’ jó vele marháskodni. Még a varázskapcámra es fel-felengedem, de csak akkor, ha nem tömi meg a belét, met bármilyen kemény jármű es, képtelen felemelkedni akkora súly alatt.

Amit még hézatennék, hogy Szélítő boszorkány hisztit kapott tőle, hogy a bökkedéseivel mást légvonalat ad a jól elé irányzott fergetege…

Nna, motorozok es tovább met éppen jön Szélítő királykisasszony (boszorkánynak vélt tündér), s én mán nem akarok még egy bolondériát végighallgatni.

A böhömke röptében karocskát nyel...

Szélítő királykisasszony kitörő megaszondása Marhácskáról

Hát mit mongyak erről a féleszű, folyton vigyorgó marháról?! A fogaimot vicsorgatom tőle. Helyből elécsalja belőlem a hisztit. Nem es értem, hogy tud egyáltalán repülni az ő többmázsás külsejivel. Akkora, mint egy jól felhizlat 400 kilós disznó, s csak a fejéről beszéltem! S há’ a többi része? Az biztos, hogy egy jókora nagy marha!!! Na jó van na, egy cseppet eltúloztam, de maradjunk abba nem, hogy nem az a pihekönnyű teremtés.

Rendesen felhergel ahogy ikrándozik az égen. Úgy ahogy egy bálna tud fickándozni a vizbe’. Ami irtó bosszantó, az az, hogy még belébőg a saját munkámba es! Na me neked, hogy es képzeli? Kicsoda ő? Hogy tuggya megengedni azt, hogy helyettem szélt kavarjon? Nem sül le a pufája?! Nem es mondom tovább, met ha meglátom darabokra szedem szét! Mocsok állatja!

Többet ne es mondasson, met a szépségemre megy, s osztán hogy fogok kinezni. Na nem az ablakon, ha nem a béfolyásos emberek előtt. Ha én nem adok magamra, hát akkor ki?!

Balambérnek tetszik ez az virgonc tarka valami

Hát hogy es mondjam, nincs semmi kifogásom ellene. Egy sárkányhoz viszonyítva ez a szarvasmarha kismiska. Elvagyok vele, mint a befőttek az üvegekbe rakva az éléstár polcán. Szélítőnek mongyuk abba nincs igaza, hogy elveszi a munkáját. Hogy es venné el… Csak akkor vet szelet maga körül, ha meginog a levegőbe. Na még akkor es, ha hirtelen békap a nagy pofájával valamit. Lehet az az akármi akkora, mint a testye es, met úgyes lenyeli! Eddig sincs még baj, de ha egyet bökked, akkor az isten ments meg tőle! Sárkány létemre mondom, még nekem es egy cseppet sok, s ha közel van. Akkor nemcsak sok, hanem sokk es.

De másfelől vergálva a teremtést, eléges aranyoska és cukkancs. Mongyuk jócskácskán rikítós a színe, olyan csiricsáré, de jól áll neki, met folyton mosolyog. Az a vigyor amit elereszt, nem semmi. Mozgékonyságával biza bonyodalmakot es tud okozni. Ezétt fékeznie kellene a virgoncságát, nehogy valamit megontson maga körül. Az agya olyan, mint a szundikáló parázs, ha reafújsz, azaz kérdezel valamit tőle, ott helybe megélemdeik. Asztán pillanatok alatt langal, s meglátása a kérdett ógyben olyan sebesen magasra szökken, akár egy bolha.

Asszem még sorolgathatnám míg a világ s két nap erről az izgő-mozgó elevenségről a bolondériáit, de minek. Kell találkozni véle. Meg kell élni a az együtt kókoskodást.

Fő az, hogy irtó kedves, s nem akar senkit megbántani. Mondjuk rendesen nagybelü. Annyit eszik, mont egy maarrrhhaaa. A pockát teli szereti tudni, de úgy becsületesen. Ha nem veszi észre, hogy mit papil meg, akkor visszatermeli. Há’ nem a legszebb látvány…

Alapjába véve nagyon kedves. Egy elbűvölő, bájos teremtés.

Isten magával Valagász úr! Most mán repülnöm kell tovább, met vár a kötelesség. Tábortüzet kell élesszek!

Az igazi jó marha barát

Egy állampolgár véleménye

Marhácska úgy érzi, hogy szinte súlytalan, mint egy leheletkönnyű tollú. Há’ egyezzünk meg sehogy se az. Ha eppeg a hasába nincs semmi (bár az ritka, mint a fehér holló), akkor, finomon fogalmazva, mongyuk nem annyira súlyos… Asziszi tud repülni, s olyan kecsesen szállni, mint a sas, pedig meg se közelíti azokot a szárnyas büszkeségeket. Az ő úgynevezett szárnycsapásai, amit a patás első végtagjaival tesz meg, reasegítve a hátsókkal, olyasmi, mintha a levegőbe úszni akarna. Nem es kell mondjam, hogy nem azt teszi. A repülés inkább olyan ide-oda repkedés, hánykolódás a levegőbe. Csak azt nem értem, hogyan tud felszállni? Jó kérdés. Nem es fontos. A boldog kacskaringós, rángatózós szálldogálásával sok embert megörvendeztet.

Milyen es ez a Marhácska? Az biztos, hogy mindenki szereti. Mindig mosolyog a tüneményes örömteli marha képével. Ha látod az héccencség, hogy jobb kedvre derülsz te es! Aranyos egy teremtés. Nem mondom, hogy nem tud buszuságokot okozni, de na. Főleg repkedés közbe kókul bé, met akárminek, vagy akárkinek nekimegy annak maradandó élményt ad. Ő valahogy kecsesnek, bubásnak látja magát, aki a levegőbe lejátszódó balettjével el tudja kápráztatni az eppeg arra járót. Persze erről szó sincs, de mit lehet tenni, ez es egyfajta tehetség. Vagy nem?

Ami véle kapcsolatóson, s én es asziszem, mindenképpen égetően fontos, hogy senkinek se akar keresztbe tenni. Jámbor egy állat, vagy mi... Szívesen elidőzik a gyerekekvel. Sokat röhögnek együtt. Ha szegénykék a nap sodrába’ elfáradva ágynak esnek, s fogja őköt a zsigora, csak erejük nincs hozza, akkor ott van Marhácska, aki szívesen elaltassa. Bájoson, de nem szabályoson, mosolyogva, virgoncon nez szembe az fejlődő ipsével. A’ teljesen megnyugudva lehunnya két kukucsiját, s elbubulva szuszog. Marhácska egy darabig még egész lényével, éberen figyeli, ahogy a paplan időnként megemelkedik, s visszahúzódik. Amikor lássa, hogy minden rendbe’, akkor ő es nyugovóra tér, ha eppeg kedve van héza. Hanem még egyet nyeletlenkedik valahol. S eddig a fejtegetésemből nem vettétek volna észre Marhácska nemcsak egy észlény, de egy csodabogár es. Mondjuk abból a képzeletbéli óriás méret.

 

Csuda jó altató MESTER

Ha Marhácskáról többet akarsz tudni, akkor tőccs el egy napot véle, s ne hagyd ki azt se, hogy együtt bubuljatok el.

* * *

A regét 2024-ben agyaltam ki

A betűköt 2024. májusában vettem gondolatilag lapra, de szép sorjába’.

Fenyőszegi B. Levente