Különös EXPEDÍCIÓ a Déli-sarkon

 ANTARKTISZi életkép

A Déli-sark ritka egy vidék. Még van amit felfedezni benne. Igyekeztek nem es kevesen, hogy feltérképezzék ezt a csudás helyet, akármi es van ott. Ne akarom itt osztani az észt, de oda tényleg fel kell öltözni, me’ ha nem, akkor béfagy a likad. Amikor egyes helyeken a hómérséklet közbe -70 felé jár, a’ mán nem semmi. Ott mán a hang es béfagy a levegőbe. Úgyhogy nem mindig sikeres a beszélgetés. Még csak a hadonászás és mutogatás alapú üzenetek se’ érnek el a másikhoz, met addig lefagysz, ha nem mozogsz gyorsabban. Ha mondjuk elé kapnál egy pillangót, ott helybe, a levőgebe kristályosodna ki, mint egy fáintos ékszer.

Az egyik szittya-magyar expedíció Ferenccel az élen indult útnak. Hamaroson letáboroztak a többiek mellé. Ott volt mindenféle nemzettség. Mindenki tette a saját dolgát. Pár nap eleteltivel irtó furcsaság lepte meg Ferenc elméjét. Úgy vélte valami nincs rendben, főleg, amikor társaikot szólítgatta. Ferenc egy kicsit meglepődve vette tudomásul, hogy az expedíció hatvan tagjából csak ketten maradtak, ő és egy kutya. Nem kell most mondjam mennyire rosszul esett neki mindez abban a kutya hidegben. Szerencsére élelme az volt, mert megmaradt adagokat ketten kellett megosztják a Gebe kutyussal. Így tűnődve töltötték a napjaikot. Azonban az idő sűrűjében, az egyik nap meglepődve vette észre, hogy jómaga is eltűnt. Nem bírva tovább az egyre kínosabb helyzetet elindult megkeresni társait és saját magát. Nem bónyászódott eppeg olyan sokáig, csupán körüljárta az Antarktiszt teljesen. Kutyagolva, úgy menet közben reajött, hogy úgy társai, mint jómaga megvannak valahol, s ettől irtóra megkönnyebbült. 

Ferenc hősünk és az újságárus nőcske. Gebe kutyus valahol kolbászt eszik azétt nincs a képen

 Persze azétt’ ette a rossz nyavalya, vajon mi es történhetett a többiekkel, akárhol es vannak. Ezétt tovább keresgélt, csak most nyugudtan. A nagy nyugudtságában, semmi bevezető nélkül, s hazafias lelkesedésű bátorsággal megszakította a kutatást, s mint aki jól végezte a dolgát leheppent a jeges-havas földre. Innen Gebe, a hűséges kutyája keltette fel, met valami vörös színre lett figyelmes. Nehézségekbe ütközve haladtak a vörös alakzat felé. Félig-meddig ikrándozva és hánkolódva, mint a végeláthatatlan orosz táj hidegében, miközben a kásás hó a szél szárnyán repülve szembe ment velik, rábukkantak a bódéra. E bódéban egy piros pozsgásos arcú fehérnép újságot árult. Szemrebbenés nélkül, fesztelenül kínálta portékáját. Nagy peckesen, olyan erezd el a hajam stílusba integetett hősünk felé:

- Milyen témájú újságot parancsol? Igaz itt csak egyféle van, de az es fáintos.

Ferenc kérdezően pillantott a fehérnépre:

- Há’ mi rossz nyavalya van itt?

A fehérnép még pirosabb lett, szinte dühbe gurult:

- Nem tudja maga szemtelen perszóna, ilyen tudatlan fajankóval nem találkoztam! Hát ez az Antarktisz Kommunista Köztársaság!

Persze az szép újságárusnő felhergelődött állapotból lassan lecsillapodva tovább ecsetelte a történteket. Rávilágította Ferencet arra, hogy egy éve már megalakult e boldog ország. Az expedíció központja várossá nőtte ki magát. Sereglett es a nép a világ minden részéről. Megolvadt a jég es, annyira fűtötte őket a hazaszeretet. Így megszűnt a hideg, mán nem kellett bírni, elviselni. Felfedezték a lelki béfűtő szerkezetet!!!

- Akkor én métt voltam ebbe a rettenetes hidegségben? – érdeklődött zsummogoson Ferenc.

- Hát a turisták kedviért – lepcsentette oda hetykén az újságárusné.

- Azta!

- Na de csak ott fűt a hazaszeretet, ahol csak vagyunk – toldotta ki mondanivalóját az elvtársnő.

- Ühümm, most mán értem!

Ekkor mán Ferenc, nehogy felhercsenjen lejjebb víve hangjába’ a decibelt dumálni kezdett véle. Egymás szavába vágva vertyókoltak egy darabig. Az egyik közbeszólásában Ferenc az ország hivatalos nyelve után érdeklődött.

A válasz nagyon kurta volt:

- Ilyen nincs kérem! - imigyen folytatta - Mindenki úgy beszél, ahogy akar és úgyis megértik egymást, mert egy gondolat vezérli, a haza lángoló szeretete!

Ferenc azt is megtudta, hogy tíz millióra dagadt a lakosság létszáma. Gondolta beeregel az Expedíciónak elnevezett városba. Úgy is történt. Há’ nem-e, hogy szemperc alatt megtalálta hatvan eltűnt társát. Egy cseppet megváltoztak. Mindegyik már párttag volt! Bőcsködtek es rendesen a vörös tagsági könyvecskéikkel neféjj! Egy kissé szégyellették es őt, hogy még nem az. Nem es értették mi a frász ütött beléje... Persze, hogy asztán Ő es az lett, így találta meg önmagát. Valósággal megbüszkült. 

A fönségesen gyönyörű, bámulatos ANTARKTISZi táj

 A folytatásnál vegyétek cag elé a zsebkendőt, met meghatós rész következik. Ferenc boldogsága nem sokáig tartott met büszkülése után egy kicsivel később, nem vetkőzve le hajdani emlékeit, sajnos expedíció betegségben elhunyt. Pedig Rogyonka Dabbancs Vircsaftka elvtársnő, az újságárus mán félig-meddig belészeretett. Temetését se hagyta ki. Hergelői Bütürmeccel, és az örökbe vett Gebe kutyával mentek el. Fennhangon énekelték az kontinensország dicshimnuszát. Szívbe markoló volt hajdani társainak es.

Rogyonka még azóta es minden héten csütörtökön, annak emlékére amikor Ferenc csütörtököt mondott vele vala kapcsolatosan, egy csokor jégvirágot helyez a sírjára.

Az eredeti írva vagyon 1987 februárjába’

Vége

Fenyőszegi B. Levente