Bice-Bóca tündérkék

 

Kinga egy szép derűs délelőttön hozzám látogatott, azt hittem, hogy képzelődöm. Nem esett, s nem havazott, csak jólesett. Beszélgettünk, s megesett, hogy a tündérkékről is szó esett. Kíváncsi lettem rájuk. Hogy is ne lettem volna, amikor pontosan egy jó barát mondta. Látta érdeklődésemet, s én pedig látni akartam a tündérkéket. Ezért meghívott a fenyvesek ölelte völgybe, Szelterszbe.

Nem rágódtam sokat ezen, főleg, ha utánam jött Barni pajtás, bajtárs,- menten. Fél óra nem sok, s pikk-pakk ott voltunk, ahol a tünemények, s tiszta nyugodtan szórakoztunk, mint valami ragyogó csillagfények. Nem is kell mondjam, hogy a találkozás örömteli volt, még akkor is, ha hátunkba leselkedett a gonosz, akit úgy hívtunk, hogy sunyi Pandémia alamusz. Ahogy szokás mondani a gonosz sosem alszik, szeret rajtunk cselesen rontani. Bezárt minket, megbetegített, de nekünk is volt fegyverünk: a jóindulattal vezérelt barátság és szeretet. Na, bizony mindez kedvességgel rendesen besegített.

 Ezért ott kint a hegyekbe megalakult a Bice-Bóca csapat ízibe, de nem akárhogy, hanem szempillantás alatt sebtibe.

Ősszel találkoztunk a Hargita túloldalán, ahol a nagyra becsült bájos tündéri társaság, egybe volt akár egy tarka csokor mezei virág. Attól a perctől kezdve igyekeztünk együtt lenni az angyali társasággal, s a gyöngéd anyákkal, apákkal. Minden alkalommal volt munka, vidámság és okosodás, mert a tündérkéknek is fontos a gondolkodás.

 Közben az a cudar Pandémia dolgozott akár, mint fuszulykában a zsizsi bogár, de tettünk ellene, hogy ne férkőzzön közénk az az átok betyár. Ha netán mégis megesett, akkor a világháló segítségével az együttlét úgyis kiteljesedett. Imigyen ha a drámajátékba ez az közbejött, a fáradozás gyümölcse összejött. Az első darab olyannyira sikerült, hogy a nagyra becsült közönség elébe is kikerült.

Fellelkesedve jött a folytatás, s megannyi szórakoztató tanulás. Ki kitől mit jegyzett meg az mellékes, mert hatása rendesen megvolt, s tudtuk, hogy folytatni érdemes.

Bizony a munkálkodás során néha nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, de maradt még a tarsolyunkba ötlet, akár egy tonna. 

 Megesett, hogy játékunk balul sült el, de a társaság nem kedvetlenedett el, mert ennek is volt egy oka / a láthatatlan részeges Jóska. Ő bizony sokszor bevett néhány kéretlen kanyart, de nem rosszindulattal, csak a buta eszével be-bezavart. Ezért puszilta a földet oly gyakran, s aztán beleszundítva úgy elvolt, mint valami díszlet töltet, halkan.

Egy idő után tündérkéink és kísérőik szárnyra kaptak, olyan áttetsző pillangósat. Azért gondolom így, mert szüleikkel együtt megjártuk Csíkszeredát, Domokost és Szentegyházát. Oda pedig elengedhetetlen a szárnyalás.

 Egy időben Szentegyházán többször elidéztünk, amíg Udvarhelyre újra vissza nem kerültünk.

Amikor foglalkozásaink gyümölcse beérett, volt mesebeli ünnepség és mulatság, hogy az áldott hely csak attól zengett, s valóban nagy volt a vigasság.

 Amit a Bice-Bócák véghez vittek az nem volt semmi, kellett hozzá bátorság legalább egy cseppnyi. A közös együttlét néha komolyra alakult át, de mindezt derűs pillanatok vették át. A drámázó szép lelkű háznépének álmait együtt kovácsolták össze. Elűzték a mérgesedés árnyait, s színessé tették minden egyes tag lelki szárnyait.

* * *

Műveket, amelyeket szinte, vagy teljesen előadtunk:

1. Lázár Ervin: Virágszemű,

2. Zágoni Balázs: Kütyüs mese,

3. Az eső ajándéka - Vlagyimir Szutyejev: A gomba alatt című mese nyomán írta át Borbé Levente,

4. Max Lucado: Értékes vagy,

5. Eljegelt darab: Friss meskete Hófehérkéről és a hét törpéről,

6. A derűs barátság sziget – Távol-keleti tanmese után.

Az ötéves Bice-Bóca beszámolójához: https://szekelyiskkonyvtaros.blogspot.com/2025/09/5-esztendos-szekelyudvarhelyi-bice-boca.html

Borbé Levente,

foglalkozásvezető