Vaczkováthiéyk piacos nyaralása

Csíkszereda madártávlatból

Kedveseim, tudjátok mennyien es vacsognak a nyaralások miatt? Sokan! Ezért hozom fel példának Vaczkováthiéykat. Ők elég gazdaságoson megoldották, s még a szükséges üzletiket es fineszes módon lebonyolították. Na, üsmerkedjünk ca’ meg ezekvel a tagbaszakadt leleményes emberekvel.

Székelyudvarhely

 Vaczkováthy (ejtsd: Vackováti) Duvadi úrnak két trabantot sikerült összeszedni még a kilencvenes esztendőkben. Ha nem is szerette annyira gyűtteni eszket a csudajárgányokot méges megvette jutányos áron, mert érdemes volt megyűtteni ja bennik lévő alkatrészeket. Legalább egy menjen rendesen. Ebbe van valami fűszerezett eszes józanság. Van biza.

Székelykeresztúr

 Vackováthy Duvadi úr büszke volt a székelységére, de magyarságára es, na meg arra es, hogy tud egy cseppet németül. Mondjuk: vasszhanzí bitekoree. Aki tud németül biztos megérti… Az semmi, de felesége Néhai Keményített Csípkés Paracsinália, oroszul es vígan beszélt. Persze őkelmének hosszú nevét nem mondták ki, csak annyit: Parácska néni. Ej be büszke es volt, amikor az orosz piacon fel gyévocskázták! Na de az idő szélsebesen telik, olyannyira, akár huzatot es kaphatsz tőle. Mostanra már csak kedvességből böfögik ki, hogy Parácska néni. Mindegy es kinek miért, s minek az a neve! Nem kell faggatózni, skész! 

Segesvár

 A lényeg az, hogy ez a kedves házaspár a küsebb gyerekükvel, a tüneményes Rezedácskával kelt útra, (met a nagyobbiknak dóga akadt), az augusztusi hőségben, Magyarba. Hárman elég kényelmesen elfértek a Trabantba. Kettő elől, egy hátul. S még nem es mondtam a csomagtartóba es elfért néhány rozoga alkatrész. Azokot az azonosítás kedvéért vitték magikval. A kocsiba elfér. Nem-e? Persze Rezedácska mellé es lehetett rakni ezt-azt. Váltóbugyit, papucsot, rövid-gagyát, szoknyát satöbbi. Az igaz, hogy olyan sok satöbbi aliges volt. Élelem? Anélkül senki se indul el! Volt valami kenyér, egy borkán (befőttes üveg) zsír, mustár, paradicsompaszta, s kész. 

Szováta

 Otthonuk valahol a Keleti-Kárpátok fönséges bércei alatti egyik településen vala. Na, onnan indultak cseppecskét gebbedt fáradtságoson a nyaralásra. Tehát Székelyfődről, hajnalba, úgy pirkadat körül tették meg a bégyúló első püffögésekkel járó gurulást, csak azért, met Rezedácska odavolt a napfelkeltéért. Meg es nézte. Úgy élvezte, hogy csak!

Amikor mán rendesen bégyult trabant, s szelték az országutot, (túlzásba estem, met inkább reszelték) Rezedácska kidugta a fejit a kocsiból, s élvezte, ahogy a poros szél lebegteti a haját, s felette elszáll egy műanyag pohár.

Több órás utazás után Parácska néni megállította a Trabantot. Duvadi bácsi irtó ideges lett. Nem értette métt kell megállni. Parácska néni az a típus volt, aki ilyenkor nem sokat dumált (azétt máskor igen), inkább cselekedett. Elkapott egy nájlonszatyrot, s avval kisirült a kocsiból. Tíz percet kellet várni rea. Duvadi bácsi majdnem megduvadt a méregtől. Szerencsére Parácska néni érkezése lecsillapította. A szatyrot majdnem teljesen megvette finom besztercei szilvával, vagy valami affélével. Duvadi bácsinak bezzeg most csak a szemei duvadtak ki az örömtől. Volt finom szilva. Úgy ették, hogy nem kaptak levegőt, szinte megnyuvadtak tőle. A Trabi ablakát felnyitva hanyigálták ki a magokot.

Marosvásárhely

 Megént pár óra pöfögés után megálltak az egyik benzinkútnál. A parkolóba állva, kilesve a helyzetet sikerült egy másik kocsiból elegendő üzemanyagot szerelni. Egy cseppet tovább es hajtottak, s ott mán zöld-pázsitos sáncba megebédeltek, s avval csaptatták, mint a szélvész, tovább. Erre Rezedácska nem-e kezdett nyafogni! Hogy neki víz kell, szomjas meg ilyesmi, s ehhez hasonló. Szerencsére a következő település főterén találtak egy csorgót. A két öreg markukot megtőtve itták a vizet, de Rezedácskának volt pohara! Egy szép sárga műanyag pohár, narancssárga pettyekkel. Amikor ittak, akkor vették észre, hogy ki van írva, hogy a víz nem iható. Parácska néni szerint nem kell annyit parázni, ez csak olyan kiírás ne… Kicsit megmosták az arcikot, s Duvadi bácsi a honalját es, s azután tekerték tovább. Persze nem sokáig mert Parácska néni parázni kezdett, hogy ott van egy útszéli almafa, teli pirospozsgásos almákval. Muszáj volt almát szedni. Aztán jött körtefa, a körtéből es fel kellett kapkodni pár példányt. Szó köztünk maradjon, annyi mindent összeszedtek, hogy aliges fértek a trabantba.

A pöffögő-rötyögő szerketa tekerte az országúton eléfelé. Rezedácskának jól jött egy csepp gyümölcs, met a száguldó autóból kilógó feje, ha legényt látott, sokszor tátott mosolyra fakadt. Biza elég nagy mennyiségben nyelt le cseszléket (szúnyogokot), s apró legyeket.

Szatmárnémeti

 Este felé majdnem Magyarba érkeztek. Egyik határmentei városnak a parkjába aludtak. Egy cseppet sem volt, hideg, csak azok a cseszlék ne csipkedték volna essze benniket. Reggel a parki kis tavacskába belémártották a lábikot papucsostól, s mán es megtisztultak. Kicsit itt-ott megmosdottak, s az egyik sűrűcske bokorba bugyit és rövid-ujjú trikót cseréltek. A mocskosakot gondoson megmosták a tavacskába. Ezt az ott lévő halacskák nem nagyon díjazták. Reggelire finom zsíros kenyeret ettek. Ki paradicsompasztával, ki mustároson.

Nem es kell mondjam nyaralós hőseink szempillantás alatt a határhoz érkeztek. A vámos akadékoskodott eleget, pedig nem kellett volna. Parácska néni rendesen béparáztatta a fej, - kéz-, nyak,- láb- fájdalmairól beszélve. El es engedte minél hamarébb. Végre száguldhattak szabadon a szebb jövő felé, ahol van a szegedi ócskapiac, s ahol lehet kapni a Trabant alkatrészek megannyiságát.

Duvadi bácsi pakolta ki a román neccből a fontos kocsialkatrészeket, ami meggyőződése szerint csak ezen a piacon kapható. Kapott es elég jutányos áron. Szerencsére ott kibicelt mellette Parácska néni, aki minden ártól beparázott. Mindenért akkora ramazurit csapott, hogy az eladók nem sokat tudtak nyerészkedni rajtuk. Egyszer még a reggelibe felhúzott gumiszandálját szinte lehúzva a lábáról eppeg csakhogy nem vágta az eladó szeme közé. Az igazán kár lett volna, mert a kilső felére rea volt freccsentve három kedves kicsi boglárka.

Nagyvárad

 Amíg az öreg Vaczkováthiéyk elvoltak a piacos bajaikkal, addig Rezedácska elkambacsolt bolond felé. Lett es nagy perpatvar. Először csak Duvadi bácsi és Parácska néni kereste. Aztán a fél ócskapiac, met Parácska néni annyira béparázott, hogy szívbajt hozott a körülettük lévő eladókra. A nagy felhajtás közepette megtalálták a piac végibe egy legénnyel. Eppeg csókolóztak. Ezúttal mán Parácska néni sem volt rest, lehúzta a gumiszandált, s ott mindenki szeme láttára eldengelte először Rezedácskát, s aztán a legénykét es, a híres Aladárt. Aladár eleget kért bocsánatot, de nem nyugodott a hőzöngés. Duvadi bácsi most észnél maradt, kivette a gumiszandált édes neje keziből, s felhúzta a lábára. Az asszonykájának azt súgta, hogy még ez a fiú a hasznukra válhat. Nnna, imigyen enyhült meg Parácska néni.

Amikor kijutottak a piacról Aladár kiengesztelésül meghítta egy hideg sörre őköt. Persze illemből húzadoztak, de azétt elfogadták. Az egy sörből lett három es. A végin még valami dig-dögöt es megettek. A leányukot elengették sétálni a most már Aladárkának becézett legénnyel. Persze egy kikötéssel, hogy találkozni fognak a szökőkútnál mielőtt lemegy teljesen a Nap. 

Szeged

 Ameddig Rezedácska szülei a szökőkútnál ruháson teljesen megfürödtek, lábat es mostak, s meg es száradtak, addig ők Aladárral rendes strandra mentek. Aladár még fürdődrepcet es vett nekije. Ott kókoskodták el az időt. Aladár elárulta, hogy neki egy másik neve es van: Levente. Rezedácskának mint minden, ez es tetszett. Siettek es vissza amíg le megy a Nap. Rezedácska reanézett a legényre, s a hátánál feltűnt a lemenő nap. Felkiáltott – „Te vagy az én Napleventém!”. Na me buksza, ez se semmi gondolta magába Aladár.

Tényleg üdejibe érkeztek vissza a szökőkúthoz. Duvadi bácsi és Parácska néni a lábíkat áztatták a vízbe. Mellettik, csak amúgy csillogott a gumipapucs és a gumiszandál. Aladár meghítta őköt a kertjikbe. Eppeg az ősök nem voltak otthon, nyaraltak. Megkínálta az öregeket evvel-avval, s elvoltak a verandán. Nézték a csillagos eget. Duvadi bácsi észrevette, hogy van mán érett dió. Szedett es, amennyit csak tudott, s ott törögette, s ette. Közbe adott Parácska néninek es. Parácska néni nem sokat evett, de Duvadi bácsi úgy megvette a pockát, hogy ott helybe szinte megduvadt. Parácska nénit rendesen beparáztatta. Szidta es őt, mint a bokrot, hogy minek kell folyton folyvást belelni. Aztán minden elcsendesült.

Korán ébredtek. Ahogy megtörténe, ordítozták torkikszakadtából Rezedácska nevit. Az es félborzason elétámolygott. Kapott néhány puszit Aladárból. Hirtelen hatszögbe vágták magikot, megkeresték a Trabantjikot, s erezd hazafelé. Azelőtt Aladárnak gyorsan integettek.

Szeged

 Az otthonuk irányába a sáncba még csak egyszer aludtak. Kaptak elég ennivalót, gyümölcs volt dögivel. Szedtek es rendesen, mindenhova bészúrtak valamit, még az alkatrészek közé es, met hazaérve még egy jót esznek a nagylegényükvel, Árminkával. Úgyes történt.

A nyaralás elég gazdaságosnak bizonyult. Üzemanyagot szereltek, élelmet úgyszintén, csak az alkatrészeket kellett megfizetni. Volt hol aludni, s feredni s inni, de azétt néha majdnem pípot kaptak a poros levegőtől. Mindennek tetejibe kijött a lépés, met Aladár olcsón hézajutott trabant alkatrészekhez, s elküldte egyik erdélyi üsmerősétől. Megígérte, hogy hamaroson, amikor csak lesz egy csepp szabadideje felkeresi őköt. Rezedácska pedig boldog volt, s annak ellenire, hogy egy kicsit merkelt a szüleire, mert bántották az ő Aladárját, méges örvendett. Esténként kedve támadt nyugat felé tekinteni, megnézni a Napleventét. Jól es tette, met egyszer beérkezett hézik, hozva egy jó karban lévő piros trabantot csupa ingyen. Így most három es lett nekik a magyar lobogó színeiben feszedeztek a parkolójukban.

Fenyőszegi B. Levente