 |
| Bercike álmodik |
Bercikénél, mint minden esztendőben, az idén sem maradt ki a farsang. A néma fehérbe burkolt táj csöndjét a csiripelő verebek törték meg. A pánkó (fánk) illatát pedig vitte, ráncigálta magával a szellőcske. Finom táncikálásával belengte az egész utcát. Ez tartozéka szokott lenni a farsangi napok kedélygerjesztő pillanatainak. Az utcai és kerti fák ágai meg se reccsentek. Katonásan viselték a hideget. Néhol egy-egy nehézkes hóbundadarab szottyant le a földre. S mégis ebben a berekedt zúzmarás hűs időben vígan folytak a maszkurálkodások. Volt rendesen minden, főleg jókedv, egy csepp bolondkodással, s eszem-iszommal tarkítva. Az ilyen fajta mulatérozások legtöbb helyen hétvégére maradtak, de azért az embereket, főleg a gyerekeket és a fiatalokat, hétköznap is fogta a zsigora. Mókáztak, s ha tehették incselkedtek, ahol eppeg csak lehetett.
Bercike erősen várta a maszkurázást. Egész héten nem bírt magával. Ahogy közelebb került a bolondkodáshoz, úgy kezdett megkergülni. Amikor már csak egy nap választotta el az izgalmas bolondkodásig, rendesen tűkön ült. Nem es csuda, biza gyerekekül fognak összegyűlni egy takard el önmagad valóját, mókásan megváltozva, s figurázva, a kurtújba (kultúrházba). Aznap még cowboy jelmezt készített elé a másnapra. Azért titokban nem is azt akarta, de nem tudta, hogy mire cserélje le. Egyfelé tűnődött, vakarta a fejit, aztán mégis belenyugodott az utóbbi választásába.
 |
| Februári csönd |
Este miután bevacsorázott, és megváltozott az horkolászati hivatal ruhájába bújva, rögtön elaludt. Úgy húzta a lóbőrt, mintha kötelező lenne... Azt álmodta, hogy künn a lépcsőkön ül, s mégse fázik. Nezi a kezét, s ej be fehér lett. Ezen irtóan elcsudálkozott. Miközbe’ egyik ámultból a másikba esett, megjelent előtte egy földig érő fehér bundás elképesztően elbűvölő szőke hölgy.
- Bercikém te olyan hóemberes vagy.
Bercikének rendesen rendesen tátva maradt a szája.
- Hát izé…
- Izé, s mezei, az mindegy. Én vagyok a Hótündér. Legyél hóember!
Az lett. Na, Bercikének ekkor esett le igazából az álkapcája (állkapcsa).
- Ne se törődj, mert, ha vissza akarsz változni, rögtön megteszem!
Bercike valóban hóemberré változott. Piros lábassal a fejin, murok (sárga répa) orral, s egy vesszőseprűvel a kezében nezelődött egyfelé. Egy borzas kicsi vereb reaszállt, ott elvolt rajta egy darabig. Bercike mégis tudott járni. Nem maradt egy helyhez kötött, mint a magányosan álló hóemberkének. Amikor felfedezte az első lépéseit, csak akkor reppent odébb a közeli kertlécre a vereb. Bercike nem sokáig kókoskodott, mert rea kacsintott a Hótündér, s őkelme felébredett.
Alig sirítette ki a csipát a szemiből, mán futott az anyjához, hogy ő nem vadnyugati tehenpásztor akar lenni, hanem hóember. Az anyja nem furcsállotta a dolgot, mert a gyereke eléggé bogaras tudott lenni. Szerencsére hamar essze tudták hozni, mert volt hézavaló alapanyag dögivel. Fehér kabát, fehér gagya, piros sál, piros fazék s fehéres bakancs. Csak a megtalálásukra komoly kutató expedicíót kellet folytatni.
A keresgélés sikerrel járt. A kezdetleges kemény készülődéshez viszonyítva szemperc alatt esszejött a hóemberes jelmez. Lett is nagy öröm. Bercike boldogon, nagy győztesen vonult végig az utcán a kurtújig. Bár ő úgysem tudott lenni az a visszahúzódott legényke, de most felettébb megvolt büszkülve.
Amikor beért vala a farsangi hejehujára, csak úgy neztek rea, mint a fáintos pettyes borjúcska az újonnan kicifrított kapucskára. Szinte kórusba mondták nekije: – Há’ te nem cowboynak öltöztél?
- Há’ nem! Azt álmodtam, hogy hóemberré fogok változni! Azétt öltöztem annak.
- Mi a csuda? - képedett el Rebarbara.
- Te nem tudsz hóemberré változni!– Sózta oda Aszfaltbetyárka
- De igen! Métt es ne! Azt álmodtam, vagy mi! – Erősködött Bercike
- Te osztán megállítod a Napot! – Vette oda Pityókás Csipszecske
- Gyertek ki, s meglássátok! – Biztatta pajtásait Bercike.
Mivel az ottlévőköt őrölte, oldaltájt erősen döfődgette a kíváncsiság, követték, mint a gazdi után ügyekvő piszli kutyák. Hamaroson künn tátották a szájukot egyfelé. S azt hitték mán nem es lesz semmi. Nájlon Jóska meg es állapította: – Na, te es érted, hogy kell bolondot jártatni az emberrel... Aliges kimondta Bercike mellett fehér csillogó fény kezdett ragyogni a semmiből. A társaság úgy lemeredt, akár a földbe vert egyenes cövek. A fény egyre ragyogóbb leve, s menten átalakult a Hótündérré. Lett nagy bámélkodás. Biza. Ezt mán másképp nem es lehetne mondani. A Hótündér az ágas-bogas hutyurójával egyet intett Berci felé, s nem járatta vadul a lepzselőjét, csak kimondta: – Változzál hóemberé, ameddig csak te akarod!
 |
| Bercike hóemberré változott... |
Nem es kell mondjam Bercikéből hóember lett. Pajtásai aliges tértek magikhoz. Aztán odamentek héza, s egy darabig tapogatták es rendesen. Ha eleinte Bercikét egy kicsit kirázta a hideg, attól a perctől semmit se fázott, hogy hóemberré változott. Amikor a matatgatás béfejeződött, s mindenki meggyőződött bercike állapotáról, azután a Hótündér kedvesen egy körtáncikára hítta meg őket. Zenéltek a házi jégcsapok, meg a benti muzsika, ami olyan erősen hallatszott künn es, mint benn. A kintiek mind béálltak a rongyrázásba. Először Bercike állt a kör közepibe, de aztán sorra került mindenki. Mikor mán annyira elfáradtak a ritmusos szökdöséstől, akkor Bercike intette, hogy menjenek bé. A Hótündér varázslatos öleléssel átfogta a gyerekeket, majd búcsút integetve elengedte őköt. Asztán Bercike felé kacsintva egyet pisolyogva (titokzatoson mosolyogva) eltűnt, mint a szamár a ködben.
Bercike ahogy béérkezett a kurtújba, újra jelmezes legényke lett. A néhány felnőtt, aki nem ment ki az udvarra, s nem tudta mi történt, erősen agódtak a fiatalokért. Berci mondta es: – miétt nyugtalankodtatok? Há szeressük egymást! S a szeretet pedig a hidegbe’ sem fagyos. Őkelme ekkor vette észre, hogy az orra még csak akkor változott vissza. A murok nem tűnt el, hanem amikor héza érintett a kezébe maradt.
 |
| Hóember. B Mártonka munkája |
A maszkurás bémutatkozás után jöhetett a mulatérozás. Kezdték magukba tömni a pánkót és a többi finomságot, s ha megszomjaztak ittak rea borvizet. Berci a volt murok orrát kóstolgatta. Az leve nekije a Hótündérke titok ajándéka. Az estig tartó nagy dinóm-dánomot az ablakból figyelték a kis cinege cinkék.
Fenyőszegi B. Levente
