 |
| Régi karácsonyfánk |
Ifjonc koromba’ mán becsületesen megértem a karácsonyi készülődésre. Hogy mikor fogtunk neki az otthoniakkal ennek a hangulatnak megvalósításához? Nagyjából az ünnep előtt egy-két héttel. De tulajdonképpen az egyik Karácsony végeztével a másikig készülődtünk a nagy ünnepre. Oka az volt, hogy a kommunizmus, főleg az 180-as évekbe, hovatovább egyre „győzedelmesebben” kivitelezte magát, és ezétt egyenesarányosan fogytak a csillogó-villogó dolgok az üzletek polcairól. A Karácsony egyik nélkülözhetetlen kelléke a fényes sztaniol papír vala. Akármilyen színben találtunk ha egyet es, gyorsan egyenesre kivikszoltuk és belétettük egy dobozba, vagy könyvbe, hadd maradjon egyenes. Ha felfedeztünk valami kelléket, ami a hangulatot növelte a karácsonyi fenyőfán, vagy cifrázta a körülötte lévő helyet, akkor azt es ügyesen félretettük.
 |
| Csíki tél |
Akkoriban nemcsak bolondkodtuk a ma annyira divatos újrahasznosítást, hanem ezerrel vettük belé magunk a kellős közepibe. Székelyfődön bárhová mehettem, a „valamire jó lesz” jelzővel, met mindenhol kuporgattak, amit csak össze lehetett hordani. A kis csavartól a likas (lyukas) lábasig, akármit meglehetett találni, s ráadásul válogatva! A műanyagot nem keverték a vassal, a kinti dolgok javításához felhasználhatót nem vigyitették a bentivel, a valakinek tartogatottat a többivel, és így tovább... Persze akkor is akadtak akik a „művészi rendetlenséget” kedvelték. Ha benéztél a „valamire jó lesz” helyiségbe, vagy sarokba, ne mindig fogadott ej be szép látvány. Ha rendszerető vagy, akkor nem es kell mondjam, hogy a gutta ott helybe’ ütött volna agyon!
Na de kanyarodjunk vissza a Karácsonyhoz. Minden esztendő decemberének derekán elővettük a szorgalmas szarkaként összehordott „karácsonyi kincseket”, s lelki szemeink előtt fel is díszítettük a fát. Egyszerű sima lapú füzetet használtunk fel a cukorkák „alsóneműjeként”, amelyet a szegélyein rendesen megfodroztunk. Mivel nem lehetett szaloncukrot kapni (kommunizmus lévén csak az egyelőbbeknek járt ki), olcsó üzleti cukorkát, vagy desanyám által cukorból és gyümölcs eszenccel (tömény ízesítővel) készítettet csomagoltunk belé. Azoknak kimondottan csak olyas kombiné, avagy bugyiszíne és a velejáró furcsa, de tűrhető íze sikeredett meg. Másképpen az erős élénk színezéssel túl endelgősre (émelygősre) lett volna megszerketálva (elkészítve). Attól meg úgy lehetett volna hányni mint a murányi kutya... Vagyis igen durván, és jó sokat, amíg ki nem gülled (mered), mint dógod végezte közben a szemed, amikor szorulásod van. No, de mint ezt tudjuk ritkán eshetett meg. Nagyon oda volt ügyelve...
Mikor béfejeztük a cukorkák csomagolását, a ritka szép színeket nagyon piacoson (előnyösen) helyeztük el a fán, hogy minden szögből látható legyen. Ügyeltünk arra es, hogy a rákerülő almák, kekszek, diók, és más díszek, ha egyáltalán voltak, ne csorbítsák a cukorkák csillogó-villogó szépségét. Mi tagadás, olyanná vált, mint egy hamisítatlan remekbe „esszekovácsolt” házi műalkotás!
 |
| Csendes éj |
35 esztendővel ezelőtti karácsony előkészületei es hasonlóak voltak. Azelőtt még csak sejtettük, hogy ez lesz az utolsó efféle karácsony. A fa alá jól jött az ajándék es. Az emberek 1989-be’ es többnyire feketén szerzett, külföldről béhozott cigit (főleg BT-t és DS-t), francia drazsét, dunakavicsot, kajla csokit, ételízesítőt és Amo szappant sötöbö szereztek ajándékul. Ez istenien működött. Valaki átcsempézte a Magyarból, néha békerülve Kárpátaljára, de a határ menti városok ismerőseinek továbbpostázásával elért hozzánk a szajré. Na persze, akadt első osztályú hiányoson öltözött mikulásfehérnépekkel ellátott pungák (Ahoggy Varvara néne mondaná - A súly, na az, hogy nem ette le a derekikot!), farmerek, csajoknak csudaövek, meg hajfikszáló zselék es. Na, ebből válogathatott a szeretteit meglepni akaró elvtárs és elvtársnő. Gyümölcsöt szinte nem es lehetett kapni. A párttagoknak azétt osztogattak narancsot, húskonzervet meg még honnét es tudjam milyenfajta miegymást. Pedig a mai viszonylathoz képest szűkösre volt mérve még az ők felhozataluk es.
 |
| Angyaljárás - Mártonka fiam alkotása |
Az ej be bubáson nézett es ki fenyő, amikor alája béloptuk a kétes úton szerzett ajándékainkot. A fehérnépek héza-héza csatoltak egy kötött pulóvert, nyaksálat, szettert, fülvédőt. Az érdekes méges a' vót, hogy nem emlékszek olyanra aki nem örömözött volna a kapott ajándéknak. De jó hogy az Angyalka es velünk maradt a nehez időkbe...
Ebbe’ a nélkülözősnek tűnő világba’ valahogy több örömözés tudott belopódzni a szívekbe. Oda voltunk azé”, amink van. S mindennek a titka nem volt más, mint a közösen „alkothattunk” katyfalhattunk (Itt - készítgetthettünk, főzhettünk) teljes békébe’, miközben egyre magasabbra emelkedett a jókedv. Az előkészületek hangulat magába hordozta azt a kincset, amit nem lehet megvásárolni, az együttlét örömét. Feltöltődtünk békesség igézetével. A megnyugvás pedig legalább tíz centivel emelt minket magasabbra a föld fölé. Ha egy kis ideig is, de patyolat tiszta angyalokká válhattunk.
Emlékező Fenyőszegitől
