Amit mesélni fogok, nem eppeg most történe. Egy cseppecskét régebbecske. Hogy es mondjam, nem ilyen maszutácska tél vót, mint manapság. Minha a kutya megette vóna ezt a telet... Taknyolunk, s avval kész. S hó nincs rendesen. Tudjátok olyan belévaló fél métres, s hideg uralkodott. Pirosra csipkedte a pufánkot.
 |
| A vad hecserlibokros |
Ejsze jó pár évtizede, valamikor tél derekán esett meg az eset. Asziszem a szünidő környékin lehetett, mikor az az említett nagy hó suppant le a tájra. Úgy gondolnak vissza a hajdani gyerekek, hogy istenmárjáson havazott, s utána pedig két nap se telt el, s mán úgy csattogott hideg, hogy a kanyarba ketté lehetett törni. Ha kimentél, az orrodra lehullt zúzmara ott maradt, s a takonból szempillantás alatt jégcsap lett. Há' amikor felkelt a nap! Na, akkor még jobban sziporkázott a hó, bundája pedig úgy megvolt körmözve, hogy a tetejin el lehetett járni a csíki legényest.
 |
| Havas lazulás |
Abba' az időben nem bőcsködöztek az utak az aszfaltval, mint manapság. Nagyjából, csak olyan kövekkel meghintett vót. Mondjuk a főút azétt, az akkor is adta magát. Legalább kockakővel, vagy macskakővel szerketálták essze a borítását. Na' ebbe a csíki faluba se vót másképp. Ha béköltözött a hideg havas tél, rögvest elékerült a ródli, a síjléc, s nem es beszélve arról, hogy a patakon még gilicsezni es lehetett. De nemcsak gilicsezni, met egy kicsit lejebbecske csúszkálni es. Akik közelebecske laktak a patakhoz, azok még a cipejiket es lehúzták, s lábason sikodtak végig a annak vastagon borított jegén. Ha a talpuk megkezdett fázni, erezd bé néhány percre a házba! Olyankor fűtő körül aliges vót hely. Rendesen megtelt kölykökkel. S azután uzsgyi vissza fényesíteni a jeget még jó néhányszor! Há' tükörre volt simítva. Meg es láttad vóna magad benne, de néztedbe' az alja méges hamarébb visszaköszönt reád.
Az egyik hűbelébalázs féle társunk Feri vót. Feri félig-meddig kók szerelék kölyöknek számított, de azétt vót magához való esze. Szeretett marhulni. Sőt essze-vissza figurázni, főleg a leányok előtt, hogy röhögjön a jó nép. A gilicset ritkán használta, met a bakkancsra, amire felbogozta, nem ügyelt oda. Minden télen szarrá tett legalább egy drágának számító téli lábbelit. Ezétt gyakran megmosták a fejit. Akkor inkább ródlizott. A sízés se vót neki való, met, ha be es ért a hegyről, örökkétig (mindig) seggleg ült. Néha, azétt felcsatolta magára, azokot a léceket, amiket az apja készített, de csak azé, hogy kedvet csináljon a cefréknek. Amikor el-elsuppant, lett es körülötte nagy röhögés...
Ferit otthon es ölte a zsigora. Amikor a zanyja aszondta, ne matassatok a hiúba a kolbászokhoz, met amelyiket meglássa, hogy odanyúl annak a kezét letöri. Ezétt Feri nem nyúlt kézvel héza, de felállt egy kicsi fapadocskára, s onnan harapdosott szépen belőle. Persze észre vették. Az apja komisz ember hírében állt, s rendesen elródalta (megegyengette egy hutyuróval) őkelmét. Hogy es mondjam a' mán nem tűnt annyira viccesnek nekije. Az egyszer biztos, hogy egy darabig elfelejtette a huncutkodást.
Az a harci helyzet, hogy amikor történt véle, a mindjárt elmesélem eset, akkor csak szánkázott. Amint mán említettem, asziszem szünidő lehetett, vagy mi, met akkor nem kellett reggelibe' iskolába menni.
 |
| Csoportkép hóban |
Kicsit kókoskodva dumált az aznapi élményeiről. Még hajnalhasadtakor megcsudálta a jégvirágokot az ablakon, met olyan álmodozó tudott lenni. Erőst élvezte, ahogy a nap kell fel, s a jeges ablak szirmai lilás-vörösből narancsos-sárgára váltanak, s árnyékot kapva megint olyan fehéreskék lesz belőlik. Há' sajnos az álmadozás hamar véget ért, met azon a napon a tűzgyújtással es ő vót a szeres. Fogvacogva, minha integetne, remegve gyúrta meg a fűtőt gázos forgáccsal és gerezdekkel, sö, faszálkákkal. A gyufát a nagy rezgelődésben eppeg hogy megtudta gyújtani. Rendesen megvette az isten hidege... Amikor lángot kapott, akkor vette (dobta) reja a fenyőfa hutyurókot, majd valamicskét utána, egy bükkfát es. Az egyik fadarab egy cseppet vizes vót, ezétt a kelleténél többet muzsikált, úgy süllögve (sisteregve). A béfagyott cinvedres jeget egy zománcos tálba tette. Úgy melegítette fel. A maradék fűtő karikákot egy ágval félrecibálva bényomott vagy két fadarabot. Lobogott, ropogott a tűz. Amire az anyja felkelt mán kellemetes idő uralkodott a házba. Az apja es kieregélt ellátni a jószágokot. Ő pedig aliges várta, hogy elkélszüljön a szallonás tojásrántotta. Kisebb testvérei, Vili és Jóska csipájikat akkor dörzsölték ki a szemikből, s tüstént neki es kezdtek ühőtözni. Alig telt el egy kicsi idő, a megolvadt vízből langyos lett. A macskamosdást követve, mán mindenki az asztal körül nyomta a hátsófertályát. A kölykek gyorsan békapták a reggelit, elszürcsölték a hecserli teát, s futás ki ródlizni!
 |
| Szánkázás a Nagy Laji dombján |
Hogy mibe es öltöjztek fel szánkázni akkoriba'? Olyan likas posztó kabátba és gagyába, ami mán semmire se vót jó, hogy az újabbacskát ne hurbolják el. Ahogy mondani szokás, legalább ketten kihaltak belőlik. Biza, meg kellet becsülni a jobbacskát. Még a füsskabát, ami nem vót annyira régi, az es megért néhány évecskét. Azt se lehetett tudni kié es lehetett... Vót aztán melléje keccsű, nyaksál, sapka, s a bakkancsba kapca.
Az a lényeg, hogy nagy vót az öröm a kölykek közt, met ezen a napon nem fogták bé őköt dolgojzni. Még az eccerű víz- és fahordás es elmaradhatott. Ahogy az utcán találták magukot, a sarkon belébotlottak a két utcabéli cimborával, Janival és Pistával. El es kezdődött a hantázás. Egyik ügyesebben nagyított mindennapi hőstettein, mint a másik. Fenyegetőzések, bicskázások, s fogjatok met megölöm történetekvel traktálták egymást. A lényeg azomba' az együtt eltőtött idő vót.
 |
| Feri tekeri bé a hegyoldalon |
A ródlizás mindig a tél fénypontja szokott lenni. Persze több ródlizós pályát lehetett kipróbálni a környéken. A hősök mán előző napokon kiverték a szánkózó pályát. Úgy lehetett sikodni rajta, hogyha rea álltál bévezető nélkül megcsókoltad az édes anyafődet. Ezétt tartották ildomosnak mellette kilihegni a domb tetejire.
Jani és Pista nem bírtak az energiájukval. Halámegvető bátorságval ereszkedtek bő a lütőn. Egyik dombról a másikra másztak fel és zergelődtek le a faródlijukval. Ferinek nem sikeredett a hősi tett megvalósítása, met a kicsi testvéreit es kellett cipelje magával. Nem tudta azt megcsinálni, hogy őköt otthagyja, s kedvére idétlenkedjen. Pedig így es megtette, de azétt nem annyira, amikor a cefrék a közelibe kerültek. Hogy hősnek lássák Vilivel és Jóskával új szánkópályát próbáltak csinálni. A két testvérit vagy háromszor es béhúzta fékejzve a hegyoldalon. Emmiatt néhányszor seggleg ült, de egy cseppet se bánta. Amikor úgy gondolta, hogy ez istenien működik a pálya, akkor egyszeribe bécsúszott a rodlival a hegyoldalon. Hol Vili, hol Jóska ordította, hogy "kormányítsál!", de ő nem ügyelt oda, s kikötött egy hatalmas kő mellett, ami másfelé kormányította a ródlit. Há' mókásnak találták az ott lévő kölykek és cefrék. Röhögtek es, úgy hogy zengett belé a völgy. Feri továbbra se adta fel. Újra lecsúszott a hegyoldalon, de a ródli felett elvesztette a vezetést, a kőbe ütközve akkorát szöktetett, hogy a közeli hecserlibokorba kötött ki. Szerencsére a füsskabát alá a kései lehulló kerti falevelek lombjait dugdosta bé. Ejsze még a zsebeit es megtőtötte. Hogy minek es, azt csak ő tudná megmondani. Persze aszondta, hogy elővigyázatosságból gyömöszölte bé. A hecserlibokron valami fenyőrigók, s más madarak es lehettek, de amikor Feri hirtelen bécsapodott oda, azok jedtüköt véve szanaszét repültek. Az egyik rigó a fincsi peccset kiejtette a csőréből, de még visszanezni se mert, met ameddig Feri próbált kikecmeregni a hecserlibokor fogságából végig ordítozott. Biza' met nem mindenhol védte meg a régi posztós gúnya. Az itt-ott likas vala, s a foltozott részeken sem maradt valami biztonságos. Nem egy tüske állt beléje. Még az orra hegyére es kapott egyet. Volt amiért ordítson... Cefetül kitartott az erős opera énekes hangja mellett. A cefrék először aszitték, hogy kókoskodik, de hamaroson kiderült, hogy nem. Amikor a bokorból sikerült kikecmeregnie felfeküdt hecserlibokor meletti hatalmas kőre, s onnan várta meg, hogy érte jöjjenek. Mindenki ott vót, még a hógolyózók a hóváraikból es elébúttak, de nem maradtak el a hóember építők se. Jani és Pista reaheppentették a rodlira. Feri kényeskedve nyögdölődzött. Vili és Jóska két felül ügyeltek, nehogy lehengeredjen róla.
Há' valahogy így ügyelősen, havas-jegesen hazavergődtek. Jani és Pista a kertbe érkezve Feriből kirázták a hajdani lombszőnyeg maradványait. Kipallták a sapkáját es, majd visszabiggyesztették a fejire. A keccsűjéből pedig kirázták a havat. Ők osztán evvel a segétkezésvel készültek es haza. Feri testvérei a pajtásoknak intettek egyet, s ereszkedtek bé a tornácra. Ügyekeztek a havat lepallni (kiporol, letisztít) magikról, s csörtettek es bé a jó melegbe, a kályha mellé. Kivéve Ferit, aki cifra szenvedősön esett bé az ágyba. Az annyja észrevette, s gyorsan levetköjztette. Adtak neki száraz otthoni gúnyát. Avval lehetett menni enni, met mán úgyes ebédidő vót. A desapja látta Feri kényeskedésit, s odamondta, hogy "kutyacsont béforrik..." Há' ami azt illeti egy-egy helyen meg-megliggatta a bőrit hecserlibokor tüskéje. De a desanyja továbbra es megápolta. Ahogy mondani szokás aki hideget ad, az subát es ad héza...
Feri alig birkózott meg a hecserlis hülyeségével, mán es csinálta a másikot. Há' a nap métt es fejeződjön bé olyan nyugudtan. Amint egy cseppet megélemedet tesvéreit kihítta a kertbe. A füsskabátja alól, s a zsebéből kivájkált lapikot, amit ott hagytak az udvaron, meggyújtotta a többivel. S mivel ott nem messze kókoskodott, megtörtént újra a baj. Met a lükverc először beléült a lapik közé, s cseppet béázott a segge környéke. A meggyújtott lapikhoz ment száradni, amire testvére száraz ágakot es hordtak. S persze ő a lángok felé kiduvasztva a hátsófertáját melegíteni kezdte azt. Sajnos eléges sok lapi raggadt rea, amikor benne ücsült. A lángok kezdték nyaldosni a gúnyájára ragadt lapikot. Szempillantás alatt bégyúlt a valaga. Feri csak futott körbe, mint a megbolondult háziszárnyasok, nem es figyelt senkire. A testvérei kellett kupán vágják egy nagy jégcsappal, amit eppeg a közeli fenyőről törtek le, s rágcsáltak, hogy hagyja mán abba. Mikor meglepetésébe megállt gyorsan belécsüccsentették a hóba. Eztán gyorsan bélopóztak, hogy az égéstől megpergelt nagrágot vesse le. Szerencsére ténykedésüköt nem vette észre senki, met ott vót a dumálós nagymama, a pletykáival fenntartotta a desanyját. A nagyapa pedig a példamutató, nem adjuk fel féle háborús történeteivel tömte a desapjuk fejit a petróleumlámpa fényinél.
Feri testvéreivel félrehúzodott az egyik sarokba, s ott kártyáztak. Nagymama egy idő után fiataloson felszökött, s valamit katyfalt, aszondta a gyerekek fogják szeretni. Csörögét készített. Tett rea egy csepp hecserli dzsemet, hogy a kölykek jobban szeressék. Pedig a desanyjuk mondta, hogy nincs vasárnap, s a nyalánkságokot elér akkor készíteni, de nagymama hajthatatlan maradt. Há' a kölykek tényleg úgy gyúrták bé magukba, hogy szinte megnyuvadtak tőle! Ha ő maga hozta a tésztához (süteményhez) a hézavalókat, akkor el es készíti. A melegtől egy percre megbillentették az ajtót, had szelőjzön. A szagra béjött a vacsogós meghatós történeteket garattyoló (szünet nélkül beszélő) szomszédnéni, s addig el nem ment, ameddig meg nem kínálták őt es. Mondta es, hogy ne adják neki, met kell a gyerekeknek. Viszont a Feri desanyja azt mondta, ha nem veszi el, akkor reaönti az egész maradékot. Vett belőle. Aztán kicsi időre hazaeregeltek a vendégek.
 |
| Fincsi a téli peccs |
Feri fáradtan döglött belé az ágyba, s úgy érezte magát minha egész nap dolgojzott vóna. Másnap helyrejött, kapott egy csipor jó meleg hecserli teát, s annyira megélemedett, hogy még fát es vágott, vizet es hordott, s vetett az állatoknak ennivalót. A testvérei addig csalták, hogy a dolog végeztével kibüklögtek szánkázni. Most mán nem kókult annyira veszettül, csak módjával. Arról viszont nehéz lemondani, ha a véredbe’ van... Azétt nem szart bé a hecserli bokortól se, met a jó lágy peccset, amit a hideg agyoncsípett, mohón cuppogtatták bé a pajtásaikval. Ej be’ finom savanykás es az! Közbe magot es nyeltek le, de kit érdekelt… Akkó’ mán viszont igen mikó’ hazamentek s a kinti budiba kellett végejzék a dógukot, s a hecserli magjai pedig kegyetlenül szúrták. Hát duplán kapta meg a segvakarót. Egyszer ágastól, s máskor magostul.
Azt viszont Feri egy életre megtanulta, hogy a hecserlivel esszekeveredni veszélyes. Finom és keményen gyógyít, de meg es vadít, ha nem ügyelsz oda. Olyan mint a szülők, ha úgy nyúl hézik az ember, lelkileg, biza megkapod a magadét, máskor, ha elvégzed a reádbizott feladatot, akko’ pedig agyon putyukálnak (túlzottan babusgatnak).
Fenyőszegi B. Levente
