Szépecskék az iskolás romantikus kapcsolatok. Zsenge fiatalok találkozása mindig örömet szerező látvány. Bennik a jövő záloga.
Ez az elbeszélő költemény egy kislányról, történetesen Herbáriácskáról, egy észbontó szépségről szól. Mint általában vele es megesett, ami megszokott esni. Vagyes Herbáriácska es 2020 Valentin napján bépasizott. Azétt ennek volt háttere, mondjuk nem akkora mint egy bazi repülőtér, de na. Csak aliges tudjuk, hogy mi. De minek es kössön mindent az orrunkra. Há nem-e?
Annyit azért lehet tudni a megreszkírozott hírekből, hogy otthon, éjszaka, suliba, az órákon, s még az úton hazafelé es osztálytársaival egymás mellett menetelve, egyfolytában csettelt e legényvel, mígnem ez az ipse erre a szerelmetes napra egy olyan fajta marha nagy szívet küldött neki telefonon keresztül, amelyik még brékelt es. Szerelmi ügyekben, durva, de ugzanakkor sziporkázó tehetségnek látszódott... Asziszem, vagy ejsze, inkább találkoztak es utána, akkor február derekán. Nem tudom biztoson, de nyugudtan lehet, hogy igen. Met minha a hős leánykánkot látták volna egy csoróval kettesbe szédelegni a szeredai Csikensz felé.
*
Herbáriácska (igazi nevén Herbéra) az iskola ablaknál ült és tüzes indulatokkal megfűszerezve szöszmötölt. Ahogy ez nála, úgy általában rendjén szokott lenni. Szerfelett unta mán az egész tanítást. Azt hitte hogy a sok hiábavalóságtól egészen meg kell bolonduljon. Pontoson attól, amit a tanárok óránként lenyomtak „a torkán neki”. Azon elmélkedett, hogy métt nem mondják direktbe azok es a lényeget. Legalább az órák rövidebbek lennének. Hogy milyen lényeget, az más lapra tartozik. Nem es csuda, hogy imigyen vélekedett, met mán néhány sulis haverja ezt a véleményt erősítette meg benne. Hogy minek es kell ennyi felesleges zagyvasággal tömni az agyát, mikor úgy tud szörcsölni (szörfölni) a neten, mint a kicuppantott kulcsszappan az otthoni vízzel megtöltött tekenyőben. Ott aztán mindent megkap, amire egyszer, kétszer, s ki tudja hányszor szüksége van. Ő jó tanuló hírében állt, s meg minden. Mutassák az magas jegyei es! Ügyesen szokta másolni az anyagot a Wikipédiáról, s tőle pedig az osztálytársai, s kész es a házi. A matek és a román, mint úgy általában másoknál es, neki sem ment valami fényesen. De hát mi a ráksúlyt fog kezdeni a magas fokú matekval, s még mittudoménmivel az életbe. Há semmit. Akkor métt es kell kínlódni véle?! Irdatlan meredeknek, s egyben emberkínzásnak tartotta az egészet.
 |
| Herbáriácska és Gyulácska régiesen |
Ahogy így ölte magát az egyre keményebb agymunkával, amit kicsi körömmunkával elegyítve vigyített meg, hirtelen égető fontos bejelentést tettek a neten, a tévében, a rádióban, az újságban. S mindezekhez a hírekhez egy fél óra múlva csatlakozott mindezekhez az intézmény vezetője es. De eszket a híreket elég sokan, ejsze egy órával a bejelentés előtt mán tudták... Met az ősi szóbeszéd a mai napig es megmaradt igazi információs hálózat legerősebbjikének. Jobban működik, mint a net! De azokba a nélkülözhetetlen internetes satöbbi hírekbe vajon mi a sánkéros sánkért rötyötöltek? Öl meg a kíváncsiság ugye? Há hogy kitört valamilyen járvány, s nem kell suliba menni. Otthonról kell kókoskodni, ezután, s még pedig onlájnoson. Na, immár mint a három fogásos ebéden, volt rajta, amit megemészteni.
Hej, de lett is nagy öröm és boldogság! Csak egyetlenegy probléma lépett fel Herbáriácskánál, hogy akkor hogy es találkozik majd a vidéki barátjával, Dzsumburka Gyulácskával (igazi nevén Gyula, de szokták Gyulusnak, Gyurmának, Gyalunak, Forgácsnak, és Májszter Hethetétországi Legnagyobb Bökkedőnek hínni a rokonok s az ismerősök). Tudjátok avval a legényvel, aki a marha nagy szívet küldte nekije.
Ugye Herbáriácska es, mint minden ügyeske tanuló reggelibe nekifogott az onlájnos izének, s repesztette, ameddig tartott naponta a rendes órarend. Há a kezdetleges örömözés az idő teltével egyre jobban megbogosodott. Mivel ő mán tizedikes vala elég sok órát kellett végig szenvedjen naponta. Délután mán aliges maradt ereje kitámolyogni otthonról. Ezétt más megoldást kellett találni a kapcsolatra. Olyan potlós onlájnosat. Há osztán megjött a várva várt öröm, hiszen a hivatalos jelentések szerint a megyébe nem kócerájoskodott (itt – nem terjedt el) még a vírus. Lehetett ide-oda bónyászódni (itt – menni, járkálni). Herbáriácska mindig es találkozott, egy héten legalább kétszer, Gyulácskával. Ez a találka lassan de biztoson egyre olyanná kezdett érni, mintha háborús övezetbe lettek volna. Sokat es panaszkodtak egymásnak, hogy mingyá ki sem engedik őköt a házból. Levegőt venni es ablakon keresztül lehet, ha lehet. Há milyen élet es ez?! Az es szinte az említettek szerint úgyes békövetkezet. Osztán nagy hirtelenjébe hetes-feles karanténba váltott a világ. Bé lehetett menni az üzletekbe, ellehetett daboggni a munkahelyre, persze maszkoson, de a ház, és a blokk környékit nemigen lehetett elhagyni. Met ha igen, akkor abba a helybe a policok keményen büntettek. Persze itt es voltak olyanyok, akik nyugudtan mászkálhattak, met a munkájuk megkövetelte. Na, ettől akadt ki megint Herbáriácska. A kiakadás hiábavalónak bizonyult. Biza sanyarú idők jártak reája. S persze, hogy lenni szokott a bajba, mint a kommunizmusba, mindenki mindenkit kezdett lesni, s a gerbuncásabb típusúak ahol lehetett jól megaszondták a megukét, főleg az internet közösségi oldalain.
Herbáriácska mit sem törődve evvel a hivataloson leközölt veszélyekkel, reszkírozott. Kiszökött „fogva tartott körzetéből”, s valahol elbúvva (még jómagam se tudom hogy hol és hova) hennyegtek Gyulácskával, úgy mint régen.
Osztán jött a nap, amikor a legjobb, s egyúttal nem a legjobb vendéglőköt, s minden ehhez hasonló francot bézártak. Azért lehetett belőlik kaját rendelni, úgyhogy azok munkák es a lassú halál felé kacsintgattak, de még tartották magukot, mint akinek sok betegsége van, de nem akarja mutatni.
Az online oktatás haladt, a tanuló maradt. Az ész pedig elszállt, mint a békegalamb. Herbáriácska és társai nezegették a tanárokot, de eléges megunták őköt, kezdték kikapcsolni a kamerát, hadd mongya az es, akinek akarja, s amit eppeg gondol. Herbáriácska szemivel nézve, azok voltak jobb tanárok, akik feladatot adtak. Na az igen! A tanolók es a gördülékenység érdekébe akcióba lendültek. Az egyik gyerek megoldotta a mateket, másik a fizikát, a harmadik a magyart, és így tovább, s osztán mint akik jól végezték a dolgikat megosztották egymás között. Persze mielőtt továbbküldték volna tanyítójuknak. Na, azért hogy a tanárék és tanárnék ne olvassák eppeg szintugyanazt a dumát. Jobban mondva az, akinek volt üdeje egy kicsit módosítottak rajta, s nem kellett online csetteljen, beszélgessen játszódjék satöbbi más elfoglaltsággal szembenézzen.
Gyulácska arról es bészámolt, hogy a környékbeli falvakon nincsen internet mindenhol, de semmi baj mert azokot es elintézik, valahogy le lesznek zárva. Ezétt es egy cseppet felhercsent (fellobbant benne az ideg) Herbáriácska, hogy az egyikek tanulnak, mint az állat, s a másikok meg nyugudtan nem. Hát akkor most pontoson mi a lócsics es van? Az egyszer biztos, hogy fáradtságosabb volt reggelenként béindítani nyolc előtt öt perccel a virtuális osztályt, mint elmenni suliba.
Persze gyülekezni nem szabadott. Hősnőnk éber egy izink volt. Azt es észrevette, hogy tanév végin bezzeg a végzősök bé szabadott kambacsoljanak (itt - menjenek) a suliba felkészítőkre, s érettségire, s ők nem. Há nem es kell mondjam, hogy őtet majdnem szétvette a düh. A méreg ott helybe kezdte keményen ölögetni. Nem beszélve, amikor tudomására jutott az érettségizők és a nyolcadikos abszolválók, meg a tanári versenyvizsgáról, s egyebekről, ahol a vírus nem zavarta meg eszket a gyülekezéseket. Na, immár mindegy es, met menet közbe elkezdődött a vakáció. Akkor meg az lett a baj, hogy minnyá nem volt ahova menni. Erről a helyzetről kíméletlen fogalmazásokba kezdett. Szerinte az eccer biztos, hogy a fél világ félig, s a másik egészen megkerdült. Na azért valamennyi mozgást megengedtek a népüköt féltők. Ezétt es sikerült Gyulácskával feljussanak a fáintos Borszékre. Ott ütték el az időt persze Herbáriácska családjával együtt, s találkozhattak más arra kambacsoló, vagy ott maszutáskodó, szórakozó, kókoskodó stb. haverokkal.
Közbe elröppent a nyár, s az emberek többet voltak pizsamába, mint anélkül. Herbáriácskát, mivel ette a szerelem, ő többet mozgott. Egy cseppet mintha az élet el kezdett volna döglődni. Mindent megszabtak. Annyi törvényt és rendeletet hoztak, hogy, amikor eppeg bétartottad, s olyan bétartoson léptél ki a házból, útközbe mán, az egyik kanyar után érvényét vesztette.
Ebbe a nehez időbe számtalan beszélgetés lefolyt Gyulácska és Herbáriácska között, de ha járványról volt szó, abba a dumába aliges tudtak zöld ágra vergődni. Mondogatta es Gyulácska apja, hogy ez világjárvány nagy megegyetértésbe zajlik, mint hajdani pártunk és államunk, csak országonként más a szokás... És hogy egyre jobban béhergelték köztudatba a színeket, mint az időjárásnál, hogy legalább a popor színesbe lássa a világot. Színesnek tényleg színes volt a felhozatal, de nem eléggé, met csak három színre terjedt ki. Két alapszínre! A pirosra és a sárgára, s a harmadik nem alapszínre – a ződre. Mondjuk Herbáriácska szülei es helhergelődtek arra, hogy a maszkosság először csak a belső terekre vonatkozott, de egy idő után az utcára es csak úgy kellett kimenni. Gyulácska erről úgy vélekedett hogy immár le se kell venni. Minek, amikor abba es lehet alunni. Legalább nem kell feltenni másnap. Na azért Herbáriácska evvel nem értett egyet. Ő estére levette, mert úgyse lássa senki. Be es szerzett különböző színes maszkokból, hogy menjen a cuccaival. Ez fontos volt nekije, ha egyszer kilépett az ajtón. Úgy járt az agya, ha valaki es jól belégondol a dologba, hogy es tudja kitenni a bokáját az ajtón mondjuk piros ruhába öltözve, egy pipezöld maszk kíséretében. Az héccencség hogy ezt azért megfontolni, átgondolni, az embernek érdemes átrágja magát ezen az ügyön.
Ősszel az iskola újra nyitott, a piac bézárt egy kicsit, s osztán visszaköltözött a régi helyire. Herbáriácskának ez marhára furcsa egy tanyítási időszak volt. Még a büfé se működhetett. Ezért a diáktársaival, mint a tavaszi méhek kirajoztak a közelebbi Kauflandhoz, s avval hasonló üzletekbe, s ahol gyors eleséget árultak. Jó cukrosakot, zsírosakot és sós ennivalokkal tértek vissza. A különleges helyzetvel es baj volt. Az se lehetett tudni melyék évfolyam mikor jön, s mikor tanul otthon. Há milyen es az, amikor egyik évfolyam jön, másik meg otthon marad – morogott közbe magába a hősnőnk. Méges az ütötte ki nála a biztosítékot, hogy ahány iskola, annyi hibridelős szokást működtetett. Hát osztán ebbe eligazodni ember legyen a talpán, aki tudott. S izzasztó mesterség számított az es, hogy ki tudja hámozni, kivel, mikor és hol tudjon találkozni. A tanyítás méges menegetett. Amikor a felsőbb szervek ezt a sárga színnel jelzett figyelmeztetést szinte megszokták, de osztán egyre inkább pisiszínüsre olyan sűrűre változtatták át. Esztán mán nem sokat teketóriáztak, béveresítették. Na itt osztán újra elkezdődott a tiszta számítógépen keresztüli pedagógia. Az a szerencse, hogy mindenkit váratlanul ért, mint a decemberi első hó. Senki se volt erre felkészüve, s minden egyes pedagógus úgy csinálta ahogy tudta, ha csinálta. Azétt a zöme rendesen odatette a csülkét…, így látta Herbáriácska es. De amit nehezen lehetett kordába tartani, az a gyerekek érdeklődése volt. Sokfelé sugárzott, mint a meghibásodott, vagy zavaróállomással ellátott rádió-és tévéadó. Herbáriácska elmélkedése szerint ez se volt eppeg semmi, met a gyerekekre mocskon kíjjel még ez az a tudományból es ragadtgatott. Kivéve, amikor elvették az áramot, vagy az otthoni gép bé nem fuccsolt. Herbáriácska azétt szeretett a gép mellé ülni, s a megtartott órák részese lenni, de amikor egyszer nagyon kellett budira menjen, s öt perccel hamarabb kilépett az órából, pont akkor járta meg. Met ezért a tanárnétől rögtön hiányzást kapott. A tanárné még gyűlésen es kiolvasta, hogy másoknak tanulságul szolgáljon. Há ezek szerint tényleg jobb lett volna belépisiljen a nadrágba. Senki se látta volna. Talán csak az arca pirospodását és pisije csorgását hallották volna meg.
 |
| Maszkurázáshoz maszkok |
Há a 2021-es aranyoskánknak még a szilveszteri buli se vót semmi. Kibéreltek egy szovátai szállodát, s két napon keresztül ott marháskodták el az időt. Sajnos meg es lett a következménye. Az új esztendő Herbáriácskánál taknyolással kezdődött. Valami gyógyszert kért az anyja az onlájnozós háziorvosától, miközben bészámolt drága kislánya tüneteiről. Az onlájnozós háziorvos aszondta a maroktelefonba, hogy ejsze jó lenne tesztet csináltatni, met lehet hogy járványos vírus a baja. Na felhítták a korházat es. Aszondták, hogy aznap nem tudnak kimenni, met ők vannak a frontvonalba. Ezért úgy nagy hirtelenjibe, de most mindgyárt nincs ember, aki a fronton legyen, annyi a beteg. Másnap reggelre várva ígérték meg nekik, hogy kimennek hézik. Nem érkeztek. Biztos nagy volt a front! Az anyuka újra telefonált, aki közbe semmi gonddal továbbra es munkába járt. Na, neki aszondták, hogy délbe érkezik a tesztelő, de a frontvonal szinte időre, majdnem délután háromra csúszott el. Na, szerencsére maradt egy csepp likas percük, s méges eljutottak hézik s levették a mintát, s már es két nap múlva béígérték az eredményt. Meg es lett. Pozítiv. Herbáriánka gondolta, immár üsse kő, szülei egyfolytába lecseszik, legalább valamibe ő es legyen pozitív. A szülei evvel az úttal két hétig ki se tették a lábukot hivataloson, de azétt közbe megreckirozták. Biztos tük es értitek. Há örrökké nem kérhették meg a rokonokot, üsmerősököt, szomszédokot, hogy a kért zacskó élelmet rittyencsencsék le az ajtójuk elé, meg ilyesmi, há nem-e?!
Ahogy a drága lányuk állapota kezdett javulni, a szüleié kezdett romlani. Na, de az es egyszer véget ért. Három hét múltán mindenki mehetett a dolgára. Persze hősnőnk szerelmivel tovább szőtte a szálakot. Herbáriácska részletesen bészámolt a kemény szenvedős helyzetükről. S képzeljétek el, midennek tudatába Gyulácska aszondta nekije, hogy nincs es járvány, s az egész csak egy hisztéria, s ilyen divatba jött vírus, pedig csak olyan taknyolás s kész! Herbáriánka előbbször szépen meg akarta megyarázni, met erősen ragaszkodott ahhoz, hogy áldozat volt. Gyulácska nagyon hercs lett ettől, met mivel ő véle bulizott, őt es rendesen megkaranténozták, s pedig semmi baja se volt. Lett a csevegésből cirkusz. Nem eppeg olyan erős nagy, de lett.
Az elfajult veszekedés mosolyszünettel ért véget. Azért ette mindkettőjüköt a szerelmetesség utáni zsigora. Ezért egy hetes mosolyszünet után újra esszejöttek. Kibékültek. Újra együtt mászkáltak romantikuson, maszkoson. Herbérácskával az utcákot járva Gyulácska es vett egy menőbb maszkot magának, s úgy az új fáintos maszkkal sétáltak az úton.
Alig telt el pár nap s mán ment es a hír, hogy valamelyik üzletekbe nem es jó maszkokot adtak el... Szerencsére ők jót kaptak el, met új árúból vettek. Há ezért méges csak jó volt a használtat lecserélni. Gyulácska csak szította a tüzet, met megvélemenyezte csúful, aszondta hogy a rossz maszkok hordása nem tűnt bajnak az es biztos. Herbáriácska eszket a beszédeket nem akarta meghallani. Inkább ügyelt arra, hogy ne es hordja az olyan maszkokot, s kimoshatósokot es gyakran cserélgette. Gyulácskának viszont a járvány kezdetitől csak a második maszkja volt. Az első elszakadt, s ez a második es rendesen kikönyökösödött, s az utobbi idő mán minha kitérgyesedett volna egészen, s a szegélye es megvolt kontűrözve mocsokval, mint a szájrúzs herbérácska ajkán, de nem pirossal, hanem feketébe hajló szürkével. Persze ezeket a frissen vásárolt darabokot csak akkor tették fel, mikor együtt sétálni mentek. S akkor nem használták mikor ettek, szivaroztak, s ittak valamit. Há olyan ejsze nem es volt, mikor nem rágogattak ezt-azt. Erre a célra Gyulácska mindig tartogatott egy almát, s addig ette, amíg tartott a séta, met a törvény az utcai evést-ivást engedte. Osztán bé-bétértek egy vendéglőbe s elütték haveraikkal az időt. Amíg az ifjú legények hangoskodtak, addig a leányok vihogva pletykálkodtak. Aki megunta ezt a meszeriát, az hazaeregelt. Ej be szépek es voltak ezek a napok. Sajnos ez se tartott míg a világ, s még két nap mert Herbáriácska meghallotta, hogy béhozták az első rend oltóanyagot. Az ő családja nyomba fel es iratkozott rea, hogy már szabaduljon meg eccer ettől a mocsok vírustól. A Gyulácska családja hülyeségnek tartotta, ezétt nem es érdekelte. Volt es rendes csetepaté. Eszeveszett harc kezdődött el a rokonokkal, üsmerősökvel, és a jó barátokval, de még a házastársak es marták egymást saját gondolataikval. Lett óriási bolondulás. Még azt es mondták, hogy az oltással dzsipszet es ültetnek az emberbe belé. A rossz csak akkor kapott nyílt utat a cifra székely kapun keresztül, amikor ez a szép álompár es összeherrent. Először csak győzködni akarták egymást, de látván hogy nem megy, kemény vérengző medveüvöltözésbe kezdtek. Mikor ez se sikeredett akkor tetőtől talpig lehordták egymást. Úgy néztek a másikra minha szemükvel ölnének, s attól csórén maradtak volna. Mert csóréságban az igazság! Nincs takargatni való, lepel, valahogy így, vagy mi. A mencsikáját nekije (Azt mindenségit neki!)!
Biza merkeltek es egymásra rendesen. Durván beléélték magukot saját igazukba. Eladdig, amíg Herbáriánka megoldásra talált. Előbbször újból kezdtek beszélgetni egymásval, persze olyan semmi dolgokról, a világhálón, keresztjibe (akármiről, össze-vissza). Osztán fokozatoson újból visszatértek a témára. Küsebb nagyobb beszédütközetek után Herbáriácska mégse adta fel, meghítta Gyulácskát egy pizzára. Gyulácska tette a mosrcost, de azért mint eddig es, ölte a rossz-nyavalya, mert Herbáriácskát erősen szerette. Mivel nála volt az előny duzzogott es még egy sort. Herbáriácska pedig édesdélve, mézes-mázason közelített feléje. Az első találkozón még meg es csubbogtatta Gyulácska pufácskáját, miközben elmondta, hogy ezétt nem érdemes mérgelődni. Ő ha békapja az inekciót, akkor úgyse lesz semmi baja, ha netán Gyulácskának lesz es. Persze kifejtette, hogy azt egyáltalán nem szeretné. Erre Gyulácska reavágta, hogy dehogy lesz neki baja, s kapja bé az, aki bé akarja kapni. S ekkor jött az igen hatalmas ötlet, nagyobb, mint egy kúria udvara, de haladjunk cag lépésről lépésre. Herbérácska az agya zseblámpájával reavilágított egy nyilt titokra, olyanra mint a kert végibe lévő budiajtó. Azt es mindig titok övezi, hogy mi a sánkértól (itt – mi a nyavalyától) nyílik folyton folyvást ki. Na arra a dologra vetett fényt, hogy amióta az eszét tuggya a Kaflandba, Lidőlbe, s a többi nagy üzletbe, nem üt sohase bé a menykő, mint például az iskolákba. Ezek a marha nagy üzletek olyanok, mint az örökződ fenyők. Mindig zöldek, és szilárdan állnak a lábikon. Akkor es, ha a körülöttük lévő világ problémáson szivárvány színben játszik. S ott rengeteg időt lehet tölteni, akár a Csíki Plázába. Ezért lenne jobb, hogy ott találkozzanak ezután, met vírusmentes övezet. Háha az es marad, ha eddig a' vót. Na nem azétt, hogy Gyulácska egyáltalán megbetegedne, de azétt jobb az elővigyázatosság. Gyulácska se pecemántoskodott (hergelőzött) többet, belément a játékba. Na, s-itt csillant fel a remény, hogy nincs vége a világnak, s a szerelemnek se, ha béburran egy vírus.
 |
| Az elhagyott maszk ügyekszik beléolvadni a környezetibe. |
Fenyőszegi B. Levente
