Ahol ember van, ott a hergelődés se marad el olyan könnyen. Há’ miétt es? Azétt met van aki a hercseskedő (heveskedő) kicsi semmitmondó életit avval tőti ki, ha cirkuszt rendez maga körül. Kilesve az atyafiak gyengeségeit, dabbancs módon (itt - kíméletlenül) belétapos a lelkibe. Sunyin pedig azt a látszatot kelti, minha folyton valamivel el lenne foglalva, keményen dolgojzna. Azomba’ a tüsténkedés csak egy máz, met valójába’ folyton-folyvást az igazi csetepatés fesztiválra készül. Met ugye civakodás nélkül irtó magányos tud lenni az ilyenféle emberfija... Attól se tud megrettenni, hogy bévonjon a bosszantó kókságába olyan békés embereket es, akik nyugudtan élik életiket, met dógik van.
Tehenycsorda fenn a Hargitán
A mű történetünk fő hergelődése a tejes bajokra van kiélesítve. Há’ persze, azt mindenki tudja, hogy a házi tej a legjobb. Régebbecske nem kellett annyit mókolni a csarnokba vitellel, mint most. Ott az emberek elintéjzték portán belül, vagy a megbízottval. Na’ de mindegy es me most a tejet a csarnokba veszik át. Mán kora reggel viszik oda a fincsi itókát. A tehenytartók egy része mégsem viszi bé oda a gyűjtő hóbelebáncba, hanem ő maga próbálja jutányos áron elsózni, hogy jusson, s maradjon es, csorduljon s cseppenjen es egy kicsi bevétel nekije. Valamiből csak meg kell élni. Há’ nem-e!?
A "VASTEHENY"
Mostanság mán egyesek a vastehenybe bíznak. Nem es beszéd, sokkal jobb, mint a bóti. De azétt az a fáintosabb, ami után a macska es megnyalja a bajszát. Azt ejsze jobb helybe megvenni... Mán vannak es, aki tudják kihez kell menni az igazi tehenytejért. Hogy melyék es az az igazi fajta? Melyék teheny adja azt a valóságos finomságot? Hát amelyik nem sáncból eszi a flakonyok, s egyeb mocskok mellett a füvet, hanem fenn a hegyen! Biza, a havasi legelő adta ződbe még a teheny es szívesebben harapdál belé. Az a sok gyógynövény, s fűszercsudák ereje még télen es tart nekik. Ha onnét a legelőről hojzák bé a szénát, még szárazon es az erejik szinte úgy megmarad. Met ott fennebbecske a világ teteje felé még a gyepet se mocskolják bé annyira, mint lefelé jövet. S minél jobban ereszkedsz le az embereklakta helyekhez a mocsok es úgy egyre jobban megmutatkozik.
Na most belé es vágok a nagy igazságos mesélésbe. Mán eléges régecske, vagy pár esztendeje vásárolja Zsögödtől nem messze lakó család (a csíki fővárosban) az egyik Csíkszentszépszékely faluból a tejet. Feri bá hojza reggelente oda a környékre, nagy győztesen. Ő mindig es ügyekszik a legjobbat adni a jó népnek. Akkor es úgy tëve, amikor a hercseskedő Mári néhez vitte. Úgy hojzta mindig, ahogy a nagykönyvbe le vót írva. Mári néjék és úgy tartották, hogy jobb egyenest attól venni, aki saját házából hojza bé. A mán felemlegetett családba a zasszony, Mári né vót a fineszesebb (rafináltabb) ejsze, met folyton gyanúsnak tűnt nekije minden ami körül vette. A kételkedés vót az egyik kenyere, met szerinte, ha csak úgy vakon bizalmas leszel valakivel, akkor annak annyi! Ezétt jó egy cseppet ferdecske szemmel vizsgálódni...
Felfőtt házi tejecske
Na, imigyen történe, hogy az öreg mama gyanút fogá a tejszállító Feri bá tejének minőségin. Magyarájzta nem es egyszer a zurának, hogy szerinte a tejesember folyton megmiskurálja a tejet. Szerinte nem vala elég sűrű. Az ura csitította. Ő persze tovább habukált (itt – mondta a magáét). Úgy vélte, hogy a tejet addig vizezik, ameddig csupa fehér lüttyő lesz belőle!!! Hergelődött, de irtó nagyon. Aztán mán egy idő után megtőtötte az egész utcát Feri bá állítólagos tejes miskurálásának (itt – a tej lefelezésének, vizezésének) rossz hírivel. Akik egyszer tejet vásároltak a Feri bácsikától, azokot mind egy szálig próbálta becsületesen felhergelni. Vót, aki hitt neki, s vót aki nem. Pláné aki üsmerte a szeszélyeskedéseit, az inkább távol maradt tőle. Há’ biza a harci helyzet nem vala egyértelmű. Ezétt, hogy mégse támadják ki Feri bát, még jobban felhergelte a hercs Mári nét. Annyira, hogy ketyegett belé. Úgy viselkedett, mint a kotló csak veszettül fennhangon perlekedett. Ahogy műfélénk szokás, nem mondá’ szeme közepibe a tejesembernek a baját, csak zsörtölőde háta megett istentelenül. Zsummogásának (morgolódásának), fő oka mán nem a tej minőségének fokozatos romlása vót, hanem inkább az, hogy métt es nem adtak nekije igazat! Azaz, a meggyanúsított honpolgár tejének felvigyítése vízvel lassan csak másodlagos lett. Szinte rosszullétig bizonygatta, hogy őt csak a Feri bá állítólagos ténykedése hergeli. Úgy érejzte, hogy kivívja a bizadalmát az udvar népe előtt, akkor feltétlen a tettek mezejére kell lépjen!
Egyik szép vidám csütörtöki napon, mikor megérkezett Feri bá az eladásra szánt tejecskéjével, mán felkészülve várakozott. A lépcsőházból, ahogy máskor es szokta, ha van valamilyen intézni valója, sunyin megbúva figyelte közeledtit. Mikor mán Feri bá békanyarodott hézik, azelőtt Mári né sebesen, de nesztelenül bésirült (befordult) az otthonjába, s nagyon óvatosan maga után béhújzta az ajtót. Vót es csend és béke. Várta, hogy Feri bá érjen hozzik, s kopogjon ca’ bé. Előbbször, ahogy szokása vót irtóan nyájaskodott. S semmi bévezető nélkül, hirtelen „kitűrve a seggit”, jó hercsen odadörgölt az orra alá. Sipítozva azt bizonygatta, hogy mán a bóti tej es jobb, mint a Feri bá fehérre festett ganyéléje! Feri bá tudtára adta, hogy az ő ganyélevit nem muszáj feltétlenül megvenni. Arra sarkallta Mári nét, hogy kóstolja ca meg, met szerinte azétt nem egy rossz tej. Mári né idegességébe elé vett egy piros csiprot. Feri bá megtőtötte tejvel. Mári né egy cseppet beléivott, de mán addigra annyira feltúrázta magát, hogy Feri bá képébe loccsintotta a babos csiporba tőtött tejet. Feri báról csak folyt lefelé a tehénke adta italka, menetet vágva a nyakán. Feri bá nem szólt semmit, megfordult, s háta megett hagyta Mári nét, amelyik addigra úgy szökdösött, mint kecskeszar a deszkán. Nem vót mit tenni, immán tej nélkül maradt.
Na mee! Itt van tej, ne félj!
Hát biza Mári né nem bírta sokáig tehenyke lütyü nélkül. A reakövetkező gyönyörű napsütéses hajnalon, mikor mán nagyon hiányzott tej és nem vala nekije, az egyik igen kedves szomszédjával hozatott az üzletből egy liternyit. Há’ hogy miétt a szomszéd? Met az ura elmene a dógába, s ő pedig kellett mutassa mindenkinek, hogy mennyire kikészült az egésztől. A szomszéd úgyes a bótba ügyekezett, ezétt hozott es. Na, amikor azt megkóstolá a zacskos tejet egyből reajött a merő igazságra. Hű, de sokkal több, mint kétmetres hutyurónyi (karónyi) távolság van a Csíkszentszépszékely tej és bóti fajta között! Nagy hirtelenjibe kiejtette a száján a felismerés csóré igazságát, de, hogy ne maradjon alább, azétt tovább mocskolta a másik tejet. Hogy ejsze csak egy cseppet jobb az, meg ilyesmi... Nehogy véletlenségből a másiknak legyen igaza. Mondhatott bármit met szép csendesen hoppon marada...
Na, mi ebbe a tanulság? Há vanes-e egyáltalán? Biza akadgat. Az hogy az igazság nem odaát van, de még egy cseppet sem odébb, hanem a szemünk előtt, s ha úgy se hisszük, akkor megisszuk annak a levét, ami eppeg van. A mindennapi hirdetések káprázatos világán túl azétt az érzékeink se hagyjanak el, s maradjunk csak meg annál a ritka jó bészólásnál, hogy jó árucskának egy deka reklám se kell.
Fenyőszegi
