Egyszer egy bubás csütörtöki alkonyatkor, az Égi-király irtó fiatal felesége, a Keleti Egek királyságának egyik hercegségéből egy aranyos kicsi cseppséget hozott a világra. Ej be’ szépecske es volt az a gyerek! Nincs olyan toll, ceruza, vaj pix, s más írószer se, amelyik le tudná írni ragyogását. Na, tük es tudjátok, aki szép az szép, de ez osztán istenmárjáson a’ vót! Asziszem nincs szükség annyira rea, hogy bészámoljak arról, mennyire elputyukálták (elkényeztették). Met a gyerek nemcsak gyönyörűséges, hanem fineszes es vót mán születése korától. Foggal született, s mind aranyoson csillogott széles mosolygós szája lakásába az egész. Na, nem úgy mint a szivaros sároson, arra ne es gondoljatok, hanem tényleg aranyszíne vót. De méges olyan kemények vótak, mint a beton, vagy mint a márvány. Úgy álltak egymás mellett, mint a frissen rakott kerítés. Fokojzam-e még? Ha mondjuk király apja ki akart nyitni egy sört, a gyerek egy csepp maszutáskodás (bugyutáskodás) nélkül nekiveselkedett, s mire az anyukája aszondta volna, hogy nem szabad, mán az apja tőtötte es magába a finom habos italt.
 |
| Az Egek Hatalmatos Birodalma a Fődről nezve |
De méges hol a nyavalyába lakhatott az Egek Birodalmának tejhatalmú urasága? Há’ fenn az égbe. Ha nem hiszed az a te bajod, met nem es láthatod, de még megálmodhatod. Csakhogy vajon fogsz-e emlékejzni, amikor a csóré segged a falhoz ér, s felébredsz? Magadra vess. Az egyszer biztos még, akik látni szeretnék es, azok se kímélik csipás szemüköt, hagy valamit lássanak belőle.
Megsúgom nektek, de asztán ne legyen zuhat (pletyka) belőle! Messze-messze van! A lényeg méges az, hogy az égi birodalom a repülők után nem látható, hiába es merejszted a gülü szemedet, vidéken van. Ha marháskodni akarnak az ottani fiatalok, akkor a vasmadarakval kókulnak, játszadoznak. Vaj meg-megbüklentik a légi-buszocskát egy cseppet, vaj előbbre fújják, vaj ki tudja. Sok minden lehetséges, de most münköt inkább csak az ottani élet érdekel.
A fiatal suhancok játszadozásának eredménye
Há’ hogy es mongyam ha csak kutyafuttában ott járnál, akkor es eltátanád a pufád. Az egyszer biztos! Nem lenne olyan módszer, amivel az álkapcádot működésbe téve, bécsukod a cséphadaródot. Egyszer szép, de kétszer és akárhányszor es! Az ezüst, arany, gyémánt, rubin sö a smargald erdő alap! Hogy megőríjzék tisztaságukot csak úgy nem császkálhatsz kedvedre bennik. Ha méges akarsz kólicálni (kerengeni) akkor béduvajszák neked először a felelősségmérő vizsgálót, s csak azután teheted bé’ a lábadot oda. Hát mezők se kutyák. Ejsze még van olyan es azokból, ami szebb es, mint az erdők bármelyike. Főleg a benne lévő sok virág. Ezek a füvek, fák, bokrok rögtön újra nőnek, ha letaposod, vagy egy cseppet megnyosztod, kivétel akkor, ha az illető nem képes megcsudálni mindazt, amit a szeme segítségével megkukkerol. Akkor biza ott elsivatagosodik minden. Mű pedig mindezt úgy kukucsáljuk meg, hogy a felfőpárnák sorra eltünedeznek az égről.
Na, de mindent azé’ nem árulok el, még aszongyák, hogy túl fosos vagyok! Asziszem ennyi elég es vót bémutatásból. Talán még annyit, hogy az égi házak sokkal tágasabbak, és cifrábbak, de nincsenek csúful felcicomázva, hogy csak legyen még több cikornya rajta, mint a szomszédnak, neeem. A palotákról ne es beszéljünk, annyira szemrevalóak, hogy elképzelni se tudsz olyant. Ha egyszer bűvkörébe kerülsz, olyan, mint egy jól sikerült kiállítás csak bámulászod, s telik az idő, miközbe forog az óra, s észre se veszed, hogy addig képedsz el egyfelé, hogy a saját éhségedet se hallod, bármennyire es vartyog a gyomrod. Na meee! Aszta mencsikáját! Csak nem tudtam megállni a továbbhiresztelést…. Sebaj, még elmondok egy-két dolgot, hogy mit tömnek bé a pockukba, s avval kész! Mindenki csinos, de ez nem aszt jelenzi hogy eheznek, met azétt van mit enni dögivel. Nem kerül zsír a vajtartóba… S az a sok kerti finomság! Olyan finom gyümölcsököt kűdhetsz le a belügyminisztériumodba, amilyeneket te es el tudsz képzelni. Úgy érejztem, hogy még ezt a kicsi üsmertetést még feltétlenül héza kell toldjam, mint az a gazda, aki kertjavításkor évről-évre egyre beljebb, ha csak egy-két centicskével es, határán kíjjel teszi a léceit.
 |
| Égi-Fődi gyümölcsöstál |
A gyerekvel az elkényeztetés végett akad es bajuk, de az Égi Anyukák Putyuka Szervezete el es kaptatta az anyukáját rendesen. Nevelték hatalmason gyerekeket. Tudományoson, irtó reafigyelést igényelve beszélték át nap, mint nap. Miközbe az anyukák keményen a nevelésükről szárnyaló elméleteket kőtötték, addig a hátik megett gyerekeik becsületesen kibontakoztak. Ühőtöztek, futkorásztak. Ütték, verték, s harapdálták egymást. Persze csak játékból. Igaz, hogy mókából tört csont, lett hasadt fej, de mit számít, ettől zajlik az élet. A kicsi bubák pedig egyfelé másztak el, s szotyogtak le a lépcsőről és így tovább. Há küsebb-nagyobb sérüléssel, de megúszták. Ebbe a neveléses miliőbe növögett fel őkelme az Égi király murci-cuki kisfia.
Egyik alkalommal, amikor elutajztak a Putyurka gyerek szülei, met becézve így hítták őt, a Nyugati Egek királyságába, akkor a Keleti Egek királyságából származó nagymamára hagyták. A kamaszodó gyerek mindenben kibontakozott. Feltúrta égi motorjával a felhőútakot, hazaérvén úgy bévágta a palota ajtaját, hogy még a fődön es mennydörgést véltek hallani. Putyurka herceg tovább se hagyta abba a kibontakozását. Most mán annyira, hogy a nagymamája se kezdte tűrni a zakota zenét, szanaszét hagyot gúnyákot, s az akárhol hagyott ételmaradékokot, s ő es kibontakozott. Letekert egy hazait a drága gyereknek, úgyhogy mindkét szeme csillagokot hánt. A drága gyerek sem gondolta volna, hogy nappal is láthatja az éjjeli ragyogásokot. Meglepődésébe maga után rendet tett maga után, s még utána a Csudaerdőt es helyrepattintotta. Bé kell valljam nektek a’ vót az igazi nyugodt helye. Ott tudott ellenni magával. De most ott se szimmogott sokáig, inkább ügyekezett vissza a nagyanyjához. Így teltek a napok... Mire hazaérkeztek a szüleik Putyurkából rendes legény lett. Az Égi-király szinte földhöz vágta magát örömében. Sze szó, se beszéd, de még egy csendben elsüllentett lila fing se. A megváltozott felelősségtudó ifjoncot béíratta a vitéz iskolába. Most elámultok egyet, met lovagnak lenni évekbe kerül. Nem így véle. Há szó köztünk maradjon még egy esztendő se telt belé igazi lovaggá ütötték!!! Nemcsak úgy odaduvasztottam a három felkiáltó jelt, met tényleg nagy dolog az égi birodalmaknál a lovagi rang. Meg es büszkült tőle anyja apja, de ezentúl az igazi nevét, s nem a becenevét használta. Méltóságos Kőszikla lovag lett belőle.
 |
| A Csudaerdő |
Hát úgye nem es kell mondjam, hogy ő tudott a legcifrábban lovagolni, felhők között úszni, igazságoson bunyózni, turulmadarával vadászni. Nem es beszélve a fejtörős játékokról, kardforgatásról, s költemények írásáról s főleg elszavalásáról. A nők szemibe, ő volt a biztonság, a teljes mértékű dalia. Ej’ be hetykén es tudta vetni magát! Hagyta es, hogy kényeztessék rendesen, mígnem az az izé, bőcsködős nagyképűség egyik napról a másikra megváltozott. A Napnyugati Herceg leányával találkozott az egyik büszke győzedelmes viaskodó lovagi torna után. Hát, hogy es mondjam, úgy érezte magát, mintha az istennyila beléütött vóna. Váltottak es egy-két szót, de az egy dekát se vót elég Kőszikla lovagnak. Há nem es kell mondjam teljesen beléhabarodott. A szülei aszitték, hogy gutta ütötte meg. Feküdt es a csillagocskás párnáján vaj egy hetet. Úgy forgolódott az ágyába, mintha valamit tüstént meg kellene találnia. Ez így es ment volna tovább, ha a nagymamája a felhőkből csavart dézsányi vizet rea nem önti. Bezzeg akkor úgy felpattant a helyéről, mintha ő lenne a lovagi torna legújabb győztese, még születése előttről!!! Úgy felpattanni, azért ritkaság! Így ért véget, szépen mondva, szerelmi hánykolódása. Mondhatjuk csúful es, met úgyes ugyanaz, szerelmi kókulásos döglődése.
 |
| Őszi sétáló a Csudaerdő felé |
Kőszikla lovagot az egyik szép bubás napon a nagyanyja fülön csípve a szülei elé hurcolta. Ott addig nem hagytak békit, ameddig bé nem vallta marha nagy szerelmit. Ej’ a szüleik felhergelődtek, de csúful, hogy mit akar A Napnyugati Herceg leányával, akit úgy es híttak, hogy Napkisasszon. Őt a Delisdéli Herceg leányával akarták esszeboronálni, met ott lenn délen még az éghajlat es jócskán jobb, mint mondjuk Északon, ahol a segged egyből béfagy, s még egy zabszem, az se sok, annyi se jönne ki rajta. Há’ hiába, fenn a felhőkbe a négy égtáj megannyi hercegsége a négy évszakhoz igazodott. E’ van. Mindenki úgy élte az életit, ahogy eppeg tudta. Viszont a Nagy Égi-király nem ismert bocsánatot ilyenekbe, met mét es tette vóna. Ő tartotta eszze a Hatalmatos Égi Birodalom Szövetségit! És ha ő aszondta, hogy e’ felel meg nekije, akkor a’ felel meg, s más senki se.
Ebből a sok taknyádi menetből lett egy nagy katyfasz. Eljutott ez az esemény a Napnyugati herceg fülibe. A cirkusz folytatódott de rendesen. Mígnem a a Napkisasszonka olajra lépett. Amikor ezt megtudta Kőszikla lovag, mint a színpadon, egyet végígnyargalt táltos paripáján, s oztán balra el... Szerencsére mindkettőjüknek akadt egy bizalmatosa, akivel levelet küldtek a felhőbe, s a titkos égi folyosón pont egymáshoz érkejztek. Meg es egyeztek hol fognak esszefutni. A legény cihelődésében magával akart vinni, ami az utóbbi vitéz lovagi életébe ékesítette. Mikor az arany páncélt magára vette reajött, hogy abba biza felismerik. Félre hanyította sisakkal és a pajzszsal együtt. Gondolkojzott hogy mi a ráksúlyt vigyen magával, ha mégis valami bántaná. A hanyítódárdát? A lándzsát? Vaj esetleg a kétélű kardot. Végül úgy döntött elég hacukából a batyuja, met a végin még csak reanezésből es egyből felismerik.
 |
| Varázsgombák |
Az egyik titkos sarokba találkoztak, ott a Csudaerdő túlsó végibe, met az a Nyugati Hercegség felé nőtte ki magát. Na, s osztán ott megrötyötölték (megbeszélték) szívük-bajuk bánatát, de hamaroson reajöttek, hogy az Egek Hatalmatos Szövetségi Birodalmába nem maradhatnak, ezétt a Fődre az emberek világába kellett meneküljenek. Persze a leány tündér keresztmámikája segítségével. Előbbször egy varázsgombát kaptak tőle a kezikbe. Na, ezt a varázsgombát kellett békapják, hogy áttudjanak jutni a Fődi világba. Egyszeribe mintha valami húzná a beliket lefelé, pedig mindenestől erejszkedtek, egy olyan helyre értek, ahol a föld és ég egybefoly, s majdnem azt tükrözi a főd es, amit az ők égi világuk. Egy olyan helyre szerketálta a tündérkeresztmami, ahol mán erősen nehéz lesz reájuk találni. Há’ hova es pottyantak őméltóságuk? Há’ nem es beszéd, Székelyfődre! Ez a hely biza telis-teli van tündérekvel, s mindenféle csudalényekvel. S azokról meg azt se lehet tudni mikor és hogyan érkejztek oda. A tündér keresztmámika a Nagyhagymás közelibe, az erdő rejtekibe elékészített nekijük egy saját külön béjáratú mohás sziklát. Méretes darab vót. Na, azon vót egy titkos ajtó, s amikor bémentek rajtuk, hát láss csudát, olyannak tűnt, mint egy palota. Vadul csudálkoztak es. Emmiatt az állkapcájuk met majdnem ott helybe leszakadt. Na de mán nem törődtek semmivel se, csak avval, hogy végre együtt tudtak lenni. S az életük es igazi szerelmetesbe ment át.
 |
| A titokzatos Mohás Szikla lak |
Ez a bódogság eleinte irtó isteni vót. Asztán egy kicsit későbbecske, ahogy nyárból ősz lett, nem ment eppeg annyira símán, met a szépséges Napkirálykisasszon aggódni kezdett a szülei végett. Annyira, hogy egyik nap erősen utolérte a gyakorfosás, de komolyan! Pedig akkor eléges kemény ételeket ettek! Piritott fakérget finom fenyőcserekjével, s melléje pedig egy mohácska vegyes salátát. Estére pedig száraz ágakot rágicsáltak. Na, mondtam-e? Ettől még nem kéne vékonyra fogni a nagy dógot! Nem tudták mitévők legyenek. Mán a Kőszikla lovag es terpelni (lépkedni, de jutni messzire...) kezdett. Rittyegtette a kobakját, hogy mi a nyavalyát kezdjen magával. Mivel irtó rendesek voltak a szüleik, kivéve ezt a házassági cirkuszt, őt es kezdte ölni a rossz nyavalya, háha méges jó ha haza kerinbálóznak. Nem vót mit tenni a tündéres keresztmámikához kellett fordulni. De hát ő az Égígérő vackorfánál lakott, s az elég mejsze volt az új lakjuktól. 6.
Hát biza útnak eredtek at Égígérő vackorfa felé, szépen felőjtözve egyszerű paraszt gunyába. S mentek szekeren, gyalog, s még amivel lehet, de legtöbbet lábason. Olyan fáradtak vótak, hogy még szinte belüköt es kivették. Szerencsére a Napkirálykisasszon odaszólt Kősziklának, hogy álljanak cag egy cseppecskét, s heppenjenek le az útszéli mohára, me mán elege lett az egész mendegélésből. Úgy felborultak fáratságukba, mint egy szénás szeker. Bezzeg most nem fogta a zsigora, hogy egy cseppet esszehergelődjenek. Kőszikla lovagnak, még ejsze annyi ereje se maradt, hogy egyet csubbancson kedvese orcájára. Mindenesetre nem tette meg. Ott nyögdölőztek egy darabig, akár az öregek. A Napkirálykisasszon még úgy fáradtan es olyan szép maradt, mint akár egy színésznő! Osztán mikor jól kipihenték magukot, megint útnak erejszkedtek. Kipihenve jobb vót a menetelés, tekerték es rendesen, s fel es gyorsultak ezervel, amikor megpillantották az Égígérő vackorfát.
 |
| Az Égígérő Vackorfa okosító termése |
Há’ amikor odaérnek a Tündérkeresztanya kombinében hevert az avarba. Jól megvót ott. Feredezett a tarka lapik csudálatos illatába. Szinte jött, hogy ne zavarják meg, de nem tehették, met tüsténkedni kellett.
A szóba elegyedés után kiderült, hogy a Fődön a tündérkereszmámikát Szélítő Királykisasszonnak híjják. Met itt lenn a felhők alatt írtó fijatalnak nezett ki. Úgy minnha tizennyóc évnél egy cseppet se vóna öregebb. Mondták es ők nagy hirtelenjibe bújukot-bánatukot, hogy azt szeretnék, hogy otthon folytassák életüköt, csak ha títva vannak, akkor elég nehezen fog esszejönni…
Szélítő Királykisasszon egyet gondolt, s kettő lett belőle. Szerencsére ősz eleje vót, mert akkor érett a vackorfa gyümölcse, s aki bépufál belőle az irtó okossá válik. Érett lesz, mint a gyümölcs. Ezétt előbbször megetette vélük a fáintos sárgálló, egy cseppet belépiruló vackorokot, s osztán kezükbe nyomta a mindenttudó vesztencét. A’ ott helybe megmutatta, hogy mit csinálnak a szüleik. S biza hatalmason elvótak keseredve. Megértették, hogy többet nem bújócskáznak, hanem hazatérnek. Gondolták az Égígérő vackorfán visszacsaptassák magukot a Egek Hatalmatos Szövetségi Birodalmába. Sajnos, azon csak a csudalények közlekedhettek. Így, ha másvilágból valók es, muszáj vót más megoldást keresniük. Ehhez Szélítő Királykisasszon segítsége kellett. Ő aszondta nekik, hogy vissza kell menjenek a sziklához, s ejsze egy cseppet odébb, s megtalálják a Firgő-forgó fenyvest. Na, az fellepcsenti, mint a palacsintát a magasságos egekbe, s jól belékapaszkodva a felhőkbe, máres otthon táthassák a pufájukot.
 |
| A Firgő-forgó fenyves |
Na, azétt vót eddig es amit meneteljenek, most meg menjek vissza?! Azt a jó nyavalyás mennydörgős kefete felhőjét! Ezt érejzték, pont így! A Napkirálykisasszon biza béhújzta a curukot, s aszondta, ő addig meg nem mozdul míg ki nem piheni magát! Erre felhergelődött Szikla vitéz es, hogy biza őt ette a rossz nyavalya, hogy vissza akar menni Felhőhonba, s most meg heppedezik kedvire. Lett es ribillió, s majnem csetepaté, ha a tündér keresztmámika egy hatalmas zsáknyi tarka levéllel rejik meg ne szórta vóna őkelmiket. A levélferedő egy kicsit minha helyrebillentette vóna a fejükbe lévő meglazult kerekiket, met mind a ketten abba a helybe lecsendesedtek, s semmit se hablatyoltak, de még nem es garattyoltak. Hallgattak, mint szar a fűbe. Na, ezután tudta eligajzitani bajukból a tündérkeresztmámika. Rögvest hítta nagy behemót barátját Balambért, a sárkánt. Az szemperc alatt ott es termett. Elmondta neki, hogy hogy es mint a helyzet, s Balambér egyből megértette. Mán es intett nekijük hogy valamilyen módon kapajszkodjanak fel a hátára. Erre nem vót szükség met a tündér keresztmámika egy „fuvallattal” felkerítette oda, s mehettek immán a szemik világába a a mohasziklás otthonuk felé. A tündérkeresztmámi egyet intett nekijük, „végejzte saját vármegyéjének robotját…”, s kombinéjában visszafeküdt dögledejzni.
Útközbe Balambér reájuk se nezett, met, amit látott és hallott rólik eléggé nyeteróknak ítélte meg. Rendesen elszállította a mohás sziklaházukig, amiből mán a hóbelebancukot kivették az ott lakó erdei manók. Ugyanis kiderült, hogy ideiglenesen adták át ennek két fetyellónak. Ők es sejtették, hogy az ilyen nem tart sokáig. Látták rajtik az igen kényes nevelést. S mivel irtó rendesek vótak arra az időre, amíg ott dekkolt a fijatal pár, látatlanba megengedték nekik, hogy élvejzék. A manóknak egyébként hatalmas palotának számított ez a csudalak.
Na, de curukoljunk csak vissza Balambérhoz. A böhöm sárkán lehöngörítette magáról a két kócerájt, s ott es hagyta őköt egymagukba. Há’ má’ kellett menjen a saját dolgára. Hogy szavamot teljesen essze ne keverjem, vagy még rosszabb bogojzam, a tündérkeresztmámi elmondta irdatlan pontosságval, hogy hol található a Firgő-forgó fenyves. Sajnos Balambér nem mehetett oda, met mán azt a helyet más sárkán őrzi. Ezétt a szerelmetesnek mán nem mondható pár, hogy ki es lakoltatták, nem vót mit tenni, mint útra kelni. Előbbször egyet falatéroztak. Azután valami földi csecse-becsét esszegyűjtöttek, hogy viszik magikkal emlékül. Útközbe felit elhányták, met marha nehezeknek bizonyultak. Közbe béesteledett, s egy barlangba találtak menedékre. Hajnalig úgy aludtak, mint a bunda. A barlangok nem szoktak valami melegek lenni, sőt nyirkosak, de ez fáintos volt. Még bundát es kaptak benne. Ahogy kipillant az üdő, akkor látták meg, hogy a bunda igazából medve mindenestől. Vót es futás, de rendes. Pedig a medve nem csinált annál többet, hogy kiszedte a csipát a szemiből, s csudálkozott, hogy ezeknek mi bajuk. Avval nyugtatta meg magát, hogy biztos gyomorsikodásuk van. Visszament barlangjába, még egy cseppet szundikálni.
A szerelmetes pár, méges fogjuk rejik jóje, hogy még azok, meg sem álltak a Firgő-forgó fenyvesig. Ott ahogy a tündér keresztmámika mondta, belékapajzkodtak, a fenyő úgy kezdett forogni, mint a egy örvény. Szerencsére kifutták magikból az eleséget, met az okádás menetet vágott vóna a nyakikba.
 |
| A Csudaerdő szélin |
Mit es mondjak, amire magikhoz tértek fel voltak lepcsentve a felhők közé. Ott vótak a rég nem látott Egek Hatalmatos Szövetségi Birodalmába. Egyből felismerték a Csudaerdő felé vezető utat, s ügyekejztek es csak nem tudták merre felé. Osztán megeggyezésvel persze, előbbször a Napnyugati hercegségbe kötöttek ki. Vót rendesen gyomorforgalom a hasikba, hogy mi es lesz, de amikor megérkejztek kitörő örömvel fogadták őköt. Időközbe kiderült, hogy a Delisdéli Herceg bubás leánya esszekapott az Északi hercegek egyik fijával. Ők nem szökdöstek sehova, hanem esszeházasodtak, met a Delisdéli Hercegség királykisasszona képes vót hetekig duzzogni, majnem ameddig ők oda vótak, s ezétt es. Hej de örvendejztek ők es! Most mán szabad az út! Nem kell bújkáljanak. E’ be jó! Nem es üdőztek olyan sokat felültek egy csinoska felhőcske nagy hintóba s tekerjed az Egek Hatalmatos Szövetségi Birodalmának középpontjába. Hej, amikor hazatértek tárt karokval fogadták. Azé’ a királyné letekert egy nyaklevest a fijának mielőtt megölelte vóna. A nagymamája eppeg valamit katyfasztott, de nem felejtette el megkezelni unokáját a kezébe lévő fakanállal. Amikor az kettétörött rajta, azután ő es megcsubbantotta.
Há hogy es magyarájzam, nehezteltek es a szüleik, meg nem es rejik, met azétt csak szerették az elbónyászódott („eltekergett”) gyerekeiket. Csaptak es egy olyan égi lakodalmat, mint a csuda! Előbszőr a Napkirálykisasszonhoz trappolt hűséges paripáján az Égi Lovag. Majd visszafelé hintón érkezett az egész díszes pereputty. Tartott es a lakodalom, hát napig, s hát éjjel. A fődiek alig tudtak aludni. Nem elég, hogy az Égi Lovag vágtájának útját es végig nezhették a magasságos egekbe.
 |
| A Kőszikla Égi lovag vágtája a kedveséhez még a Fődről es látható vót |
Há’ a fijatalok es megtanulták, bármennyire es szeretik egymást, de a megpróbáltatások kikezdik a bódogságot. Azé’ örvendejztek, hogy imigyen történe a dolog, met tudták értékelni amijük van. S főleg azt, hogy a saját bőriken tapasztalták meg a nehézséget, s így különbséget kejzdtek tenni a jó és a rossz között.
Az esszeházasodás után nászútra Székelyfődre mentek, hogy csudálhassák azokot szorgoskodó embereket, akik a zord körülményekre való tekintettel es tudnak életvidámak, becsületesek és ejsze elégedettek es lenni.
Fenyőszegi B. Levente
