Medvés dolgokról sokat garattyolunk (beszélünk), s még többet kókolunk. Az igazság az, hogy régebbecske se volt medvementes az erdő-mező. Na, mondjuk azt elismerem, hogy nem eppeg a játszótéren találkoztam, vagy találkoztunk őkelmivel, de azért többször megneztük magunknak egymást. Hogy kire ki a veszélyes, és ki mit tudna tenni érte a baj elkerüléséért, arról inkább nem beszélek. Csak néhány emlékezetes emlékforgácsot brummogok el nektek.
 |
| Érik a vadmálna |
Évente desanyával és a testvéreimmel elcammogtunk málnát szedni több helyen és többször es. Volt ahol az erdész bukkant fel, s felénk ordította, hogy „Finom-e a málna?!”, s mű erre szép csendbe, de gyorsan bévetettük magunkot a sűrűbe. Osztán minden neszt érzékelve figyelőztünk, akár az őzikék, s ha elment, akkor visszaszivárogtunk a málnászó szélibe, s tovább töltöttük a finom erdei gyümölccsel a vedrünköt. Ritka volt mikor nem sikeredett teli szedni.
Az első nagy dörmögős élményem a Fenyés feletti erdőbe történe meg. Ugyanúgy, mint máskor nagy heherészve nekiindultunk vedrekkel és zacskókkal a kezünkbe az erdőnek. Ugyanis menet közbe lehetett gombászni… Desanya mindig lecsillapított, hogy csendesebben vigadjunk, mert az erdőben vagyunk. A mezőnek szeme, az erdőnek pedig füle van! Nem nagyon értettük, de mán halkabban beszélgetve mentünk tovább. Minden egyes alkalommal megígérte hogy, amikor megszedjük a vedreket, akkor ehetünk málnát, amennyi belénk fér. Hát ritkán esett meg, hogy rendesen bé tudtunk volna belelni belőle. Ezért menet közbe tömtük meg a belünköt (hasunkat). Akkor es a málnászóba érkezve ügyesen szedtünk két szemet a vederbe, s egyet a szájba. Elég jó csel volt. Néha fordítva es megesett. De mit számít ez a cseppnyi különbség, csak tőjjön a veder, de azért ne maradjon üres a pocak se. Málnászás közepette a sűrű bokrosba majdnem velünk átelemben (szemben, túl felől) egy hatalmas valami kezdett mozogni. Csakhamar reajöttünk, amikor lábra állt, hogy a másik es málnászó, de nem ember, de még az erdész se, hanem a medve. Megláttuk egymást. Ő tovább ellegetett, mű es tovább szedtük a málnát. Eléggé otthonosan mozgott a málnabokrok között, mivelhogy otthon volt. Ezért nekünk kellett igazodjunk egy cseppet héza, hogy mindig szembe legyen velünk. Jobb szem előtt nem téveszteni, mint osztán belébotlani. Na, így forogva, egymást figyelve, megszedtük a magunkot. A medve még maradt, s mű hazaeregeltünk…
 |
| A málnászó felé... |
A legkisebbik nagybácsimék azért nem jártak olyan jól, mint mű. Ő es a barátjával pont abban az esztendőben, csak pár nappal később kerestek egy másik málnászót. Kaptak es. Semmilyen veszély nem fenyegette. Rendesen megszedték a vedreket, de amikor jöttek ki onnan egy nagy anyamedve, s a két bocsa az útjukot állta. Hát nem volt mit tenni, az egyik ötliteres kicsi veder málnát kiürítették a földre, s ott hagyták. A medveanya oda ment megszagolta. Hívta a bocsait, s neki láttak lakmározni. Addig ők szép csendben és óvatoson elaraszoltak onnét, míg be nem vették magukot a sűrűbe. Amikor hazaértek, nem mondták, hogy nem izgultak egy cseppet, hogy mi lesz, de annyira nem jedtek, hogy az elkövetkezendő években még ne málnásszanak.
 |
| Csalogató málna |
A nagy málnászós történetek után a legkeményebb, asziszem a zsögödfürdei. A nyolcvanas évek dereka után bátyám leköltözött a pár esztendeje üresen álló nagyanyámék házába. Hát akkoriban a házháta után a szomszédban méhkaptárok voltak. A mű kicsi udvarunkon pedig szilvafák. Ez a piros és sárga fosóka, ringló, korkodus (cseresznyeszilva) vagy mi a rossz nyavalya -féle szilva volt. Egy szép júliusvégi napon megérkezett a medve es dorbézolni. Előbbször a kaptárokkal bajlódott, de osztán csakhamar reatért a szilvafákra es. Általában este dolgozott, vagy hajnalban. A bátyám nemigen vette észre. Vagy nem ért még haza, vagy hajnali órákban még aludt. Az egyre sűrűsödő látogatás után az ottlakókra rendesen reahozta a frászt. Eléges félni kezdtek. Bátyámnak es elege lett a kerítések dőlögetéséből, felhercsent, de erősen. Persze, nem mondom, félni félt, de felszerelkezve kileste őkelmit. Készített két szurkos fáklyát, s amikor hallotta, hogy megjő a brummogi, szép csendbe kijött és meggyújtotta, az ejsze a seprűnyélnél hosszabb fanyélen büszkélkedő fekete fejecskéket. A medve felé közeledett. Az amikor meglátta a világosságot jedtét vette a dolognak. A bátyám kicsit hergelgette még, míg a medve felgyorsult, s majd futásnak eredt. A szomszédok kigyűlve nezték, hogy elől fut a medve, s utána meg a bátyám. Nem hittek a szemüknek. Ejsze még a borvizes bazinokon túl es kergette egy darabig… Mondta es mindenkinek, hogy nincs mit erről beszélni, mert úgy se fogják elhinni. De mű igen. Én személyesen még a kioltott fáklyákot es láttam! Az biztos, hogy dörmögi őkelme többet nem merészkedett vissza, legalábbes, amíg a bátyám ott lakott.
Az 1990-es esztendőktől erre felé, mű többször es láttunk medvéket. Még én es találkoztam vélük csalóka és fenyőrügy szedése közben. Rendesen megneztük magunkot egymásnak. Ő, s a küssebecske társa (asziszem bocs lehetett, de mivel nem tátottam sokáig a pufámot, nem vagyok százas benne) mentek lütőre, s én hágóra. Ennyi volt. Osztán még Ágnes leányommal es láttunk a Nagy Laji dombján, és az Ördöglikhoz közel, de hézánk távolabbacska méges. Asztán volt egy olyan es, amikor leányaim borvizet szerettek volna tölteni Zsögödfürdő központjába az omladozó szálloda melletti sziklaborvíznél. Osztán mégse mertek, mert egy medvebocs ott volt alig pár méterre tőlik. Épp kukázott az Olt melletti szemetesbe. A medvemamát nem látták, de szerintem ott kellett legyen valahol a boccsa közelibe. Eléggé megjettek, de úgy cselekedtek, ahogy mondtuk. Biciklire ültek, s visszajöttek a házhoz. A kisebbik lányom rémületében mesélte „rendes medve füle, rendes medve orra és rendes medve mancsa volt!” Pedig déli tizenkét óra után esett meg, s nem estefelé, s hajnalba...
 |
| Ahova a maci béjárt (kocsi utáni kukás) Fotó: Ágnes leányom |
Az utóbbi pár évben valahogy sok nagyon sok lett ezen a tájon a medve. Főleg az ezredváltás után úgy megszaporodtak, mint a legyek. Az embernek az az érzése támad, mintha direkt hoznák ide, mert itt jó helyt van. Sőt úgy vettem észre, hogy az utóbbi pár esztendőben egyre többen kosornyáznak az emberlakta helyeken. Mostanára már ritka az a székely ember, aki nem találkozott volna itt ezeken a tájakon legalább egyszer medvével. Szereda környékin, főleg a háyaknál, hamarébb feltűnt. Zsögödfürdő, Zsögöd, és a Nagy Laji dombja után még a Csíkszeredai parkot es meglátogatták. Ha eddig nem derült volna ki, akkor elmondom, hogy a medve tényleg nem játék. A hatóságok belésegítenek telefonjelzéssel abban, hogy ne es találkozzanak az emberek vélik. Sajnos a polgárok egy cseppet másképp értelmezik a figyelmeztetőt, pont odamennek fényképet csinálni rólik, s úgy keccegtetnek, hogy vesznek meg. Mire a medve es megvesz, s azután jön a haddelhadd.
 |
| Székelyföldi parlament 2050” Medve komák, há' mi a kókság történik itt minálunk!? Már megint untos-untiglan ez a nyavalyás emberkérdés... |
Én a hegyek között nőttem fel, s nem kell tanácsnak se venni, de méges az a véleményem, hogy a medvéket ki kell kerülni, amennyiben csak lehet.
Fenyőszegi
