Tanévvégi kirándulás

A nyolc esztendős gyimesi tanyításom során igen izgalmas, s nekem es ismeretlen világot fedejztem fel. Ezekből az esztendőkből ötöt bent es laktam, hármat pedig ingáztam. A kalandnak a nősülésem vetett véget. Hiszen közös életet építeni, a saját külön-béjáratú véleményem szerint, főleg az első esztendőkben, csak úgy lehet, ha együtt maradnak a párok. Így hát lassan, de biztosan, kiléptem a fenséges táj bűvköréből.

Hidegségi kaszáló

 

A nem es olyan kevés tanyítás alatt sok érdekes eseménybe volt részem. Amit most eppeg szóba hozok, az nem más, mint a tanévzárások. A legelső alkalom hagyott egy belémvágott mély nyomot a lelkem közepibe. A nyolcadikosok búcsúztatása erősen meghatós volt. Mintha belőlem es elmentek volna... Egy teli eseményekvel való tanév csak úgy szemperc alatt eltelt. Aztán néhány esztendő múltával, az első saját osztályomé vót szintén ilyen s egyben szívhez szólós, meghatós. Mindezek mellett méges igen jelentőségteljes az utolsó gyimesi és osztályomval való június eleji kaland vót. Mégpediglen akkor, amikor tanévvégi kirándulást szerveztünk meg közösön. A kirándulást a gyerekek es módfelett pártolták. Így vágtunk neki a nagy útnak egy kellemetes délelőttön. A cél a Bagolykő megmászása vót.

Aranyos osztályom, akikkel kirándulni vótam a Bagolykőnél. Esszeálltunk egy tanévzáró képecskére

Erejsztettük es Bükkhavas patakán felfelé, árkon-bokron át. Szerencsére a csuda szép idő végig megmaradt. A fenyvesek igencsak nagy fegyelemvel tekintettek le reánk. Ezt a fegyelmet mű es ügyekeztünk fenntartani. A kerítések kapuin sö átalvetőin, s a kerteken való átjárást a gyerekek úgy üsmerték mint magukot. Aszerint jártunk el, ahogy az arrafelé kalibázó családok legénkéi és cefréi szüleikvel együtt tőtötték a nyári havasi munkájukot. Ügyesen libasorba eregeltünk egymás után az ösvenyen. Közbe a kérésemre nekem egyfolytába meséltek. Persze attól még odaügyeltünk, s nem tapostunk le semmit. Gyönyörű növényzetvel találkoztunk. Volt ott vérfű, pünkösdi rózsa (zergeboglár), kékice vagy tavaszi tárnics (encián), bubás kosborfélék, s természetesen a többi, ami a csíki kaszálókot es rendesen ellepik. Többek között gondolok a margarétára, a szegfűre és a harangvirágfélékre. Lepkék hada lepte el a vidéket. Előtünk táncikáltak. Megviccelve kísérték utunkot. Volt, aki nagy örömözve hajkurászta őköt. A fákon a madarak sokasága leskelődött, repkedett egyfelé, vagy eppeg dalolászott. A kerteken való áthaladást könnyen vettük. Még a kicsi taplocák (vékonyka patakok) sem vótak akadályok. A nagyobbak azétt igen. Imitt-amott feltűnt egy-egy kaliba (nyári szálláshely) istállóval, pajtákval és szénatárolókval. A hosszú fahasábokból, lécekből, a patak mentin csetenyesből (sövényesből) eszkabált kerítések válajsztották el a területeket, (birtokokot). Persze a kerítések es követték a tájat, úgy hullámoztak, mint ahogy a hegy vonala megkövetelte. Bennik pedig a kaszálók és legelők tarkasága pisolygott vissza reánk huncutul. Ahogy egyre magasabbra kapaszkodtunk, annál gyönyörűbb és bámulni való vót megcsudálni Hidegséget sö Bükkhavas Patakát a deszkakerítéseikvel együtt. Persze ott mán akadtak köztik vas és betonkerítések es…

Bükkhavasi táj

Menet közbe meg-megálltunk, s reapihentünk. A forrásoknál vizet merítve oltottuk szomjunkot. Továbbra es rendesen tűzött a nap. Szerencsére időnként a felhők eltakarták őkelmit, megszűnt a vakító fény, s láthattuk a fénylő kék eget. Egyes helyeken tehenyek legelésztek, de láttunk báránokot, s lovakot es. Körülöttik pedig kuttyák es nezelődtek, vagy eppeg egy cseppet leheveredtek az árnyékba.

A sok mászkálás után végre megpillantottuk úti célunkot. Kiértünk a Bagolykőhöz. A hatalmatos kőre felmászva megláttuk azt a mélyedést a sziklába, ahol Szent László letelepedett. Ez még semmi, de a lova patáinak a nyomát es megmutatták a gyerekek. A nagy kövön egy repedést véltem felfedezni. Az osztályom kis ügyeskéi rögtön mondták es, hogy ez az ördögök kolompja. Annak idejin még Szent László hányta belé a környéken garázdálkodó ördögököt, rendet teremtve a völgybe.

A vergálódás után jöhetett az evés. Egyeseknek mán kopogott a szemik. Hamar elékerültek az elemózsiák. A társaság rendesen megehezett. Gyúrták es rendesen magikba az eleséget, köztük én es. Aztán az evészet után, az egyik lekaszált smaragdzöld részes füvön még fociztunk es egy rendet. Most se tudom ki nyert, vagy ki nem az osztály felosztott két csapatából. Nem es tűnt lényegesnek. A labdakergetés vót a lényeg. Teljesen jókedvre derített valamennyiünköt.

A visszafelé vezető úton ugyanolyan jól szórakoztunk. Az egyszer biztos, hogy a pufánk, na az nem állt bé! Ügyeltünk azétt, hogy a selymékbe (vizenyős főd a réten) ne menjünk belé. Meglátogattuk a Bagolykőtől nem es olyan messzi kápolnát… Ha az emlékezetem nem csal, akkor Szent Péter és Pál apostolok nevit viselte a kápolna. Békukucskálva egy fatáblás Jézus festményt láttam. A szenvedő jézust ábrázolta, ahogy megsebbzetten a keresztet cipeli. Igen jól sikerült mű, még a csángó vonásai es kivehetőek voltak. Gondolom, hogy a remekbe sikerült kép egy helybéli festő alkotása. Persze más kép es vót ott. A többire nemigen emlékezek... A gyerekek a kápolna részint kinti, fedett részen található kötelit, szerre húzogatták egy csepp harangszóra. De nem vadul, csak egy cseppet, nehogy meghallják a falubéliek. Mondták, hogy szoktak búcsút es tartani, ha jól emlékezek, akkor pont a születésnapomkor. Onnan mán nagy vidámsággal eregeltünk béfelé.

Házak a BÜKKHAVASI iskola környékin

Hát hogy es mondjam eppeg üdejébe érkeztünk bé, met azután mehettek es haza iskolástársaikval a gyerekek.

Egy isteni kirándulásnak lehettem oszlopos tagja. Még dógom se vót sok. Az együttlét csudás illata azóta es megmaradt. Szinte érzem erdők-mezők-legelők közelségit. Még egy főzetnyi gombát es vihettem haza. Májusi pereszkét és faszkógombát (nálunk kucsmagomba). Ott még a hűvösben lehetett találgatni. S ami még ennél es fontosabb, hogy elevenen él bennem a vidám gyerekek felhőtlen zsivaja.

Tanévzáró után készült kép Marikával

Mán egy pár helyre leírtam ezt a kics legendát, de azé itt es megemlítem, met itt a helye.

Bükkhavasi pedagógusok. Csoportkép

A Bagolykő legendája

Egyszer nagy királyunk Csík felé vette az irányt, ugyanis meghallotta, hogy sok hitvány ember garázdálkodik a környéken. Legtöbbjét az ördögök csábították el mézes-mázos szavakval. Nem es kell mondjam, hogy minden emberfia hajlamos a rosszra. A becsületes életik evvel odalett, s megént pogánnyá változtak. Vagy majnem, vagy egészen. Akik nem, azok felelmikbe lapítottak, mint szar a fűbe. Ami még ennél es rosszabb, hogy egyesek a falukból összebarátkojztak az ellenségvel, és a helybélieket közös erővel sanyargatták.

Hát egy cseppet se csoda, hogy ezek után Szent László müfelénk látogatott. Táltos lovára pattanva hegyormokon átszökellve megérkejzett Csíkországba. Hát hogy mi látott ott, attól az Isten es őrizz meg tőle! Akkora vót felfordulás, hogy akkorát ember még nem látott. A becsületes emberek szinte foglyaik voltak ezeknek a hitvány garázdálkodóknak. Ahogy mán mondtam, azétt szinte, mert nem kötötték meg őket, de annyira beléjük volt verve a félsz, hogy csak azt csinálták, amit ezek a gonosz pogánykodók mondtak. László királyunk először csak kémlelte a hegy tetejiről a völgyben élő tisztességes emberek szenvedésit, de nem túl sokáig, mert meglátta a köztük incselkedő ördögöket es. Egyet gondolt, s kettő lett belőle. Paripájával bévágtatott a tömeg közé. Becsülete és lovagiassága révén lován úgy ragyogott, mint a csuda. Ez a tisztaság ragyogása vót. Ennek vették csak igazán jedtét az ördögök! Egy csuporékba (csapatba) verődve elkezdtek menekülni a hegyek felé. Ez nem es csuda, met szemiket zavarta a fényesség, s ők az alvilág lényei lévén a sötétet kerejsték. Gyimesek felé vették az irányt, s felfutottak egy hatalmas sziklára, aminek Bagolykő volt a neve. Nemcsak azétt, mert kisebb réseiben és sűrű bozótjaiban baglyok húzták meg magukot napközben, hanem a kő maga es bagolyforma vót. Szent László nem most kezdte az ördögűzést! Lovával felpattant a Bagolykő tetejire, ahol minden egyes fa félrehúzódott tőlik. Az ördögök rettegve figyelték, miközben ő kardját belévágta a sziklába, ahova egy hatalmas nyílás kelejtkezett. Ebbe a tátongó mélységbe beléhányta az esszes ördögöt. Bizony vissza kellet térjenek oda, ahonnan elkambacsoltak. Aztán annyira esszeforrajsztotta, hogy csak egy repedés maradt belőle.

Persze még egy darabig nem ment el Szent László. Figyelte a rést, hogy nem-e az ördögök ki akarnak törni a repedésből. Hát azok többször es próbálkoztak, de ekkor Szent László köveket vetett a résekbe, amik úgy kolompoltak, mint a templomi harangok. Attól aztán nagyon féltek. Rendesen jedtüköt vették. Hanem mikor látta, hogy ezek a sötét világ lényei lecsendesedtek, akkor elment. Azétt vót esze, met helyibe őrangyalokot állított, hogy figyeljék az ördögököt, ne mind kócerájkodjanak (itt - rosszalkodjanak). Azok azóta se mernek kijönni onnan, mert ha próbálkojznak, rögtön megcsendül a „harangszó”. Asziszik, hogy ott van a nagy felséges uralkodónk. Nem es kell mondjam, hogy a falukba es helyreállt a rend. Hálásak es vótak nagy királyuknak. Bagolykőnél pedig annyi évszázadon át es látszik, hogy ott járt szent királyunk, met ahova leült még a kő es helyet csinált neki. De nemcsak az ő helye látszik, hanem látszanak a táltos lova patáinak nyomai es.

 A képeket jómagam, és kedves kollégáim készítették höhöö...

Fenyőszegi B. Levente