Bűvös gyógynövények gyűjtése hajdan

 

Szurokfű, orbáncfű, galaj, cickafark, kömény egy bogba

Amióta az eszemet tudom, s már pedig elég régen, a gyógynövénygyűjtés egyfajta titokzatos szertartásként üdített fel engem. A mezők tarkaságában rejlő füvek fák-bokrok ajándéka, amelyet a szél-cibálta égbolton illatozta be tavasztól őszig a környéket mindvégig magához csalogatott, s úgy dédelgetett, mintha családjuk kedvence volnék. Ha reaadásként beleszagoltál a természetben, már előtted láttad azt, hogy mit szeretnél belőle. Nem dugott el semmit előled, de kikérte magának, hogy rendesen ismerd. Télen a külön gondosan összegyűjtött füvek megnyitáskor szikraillatként áradtak szét a konyhában. A káprázatban elszabadult igézetben, a léleknek helyet adó testben, nyugtató hatással áramolt szét ereinkben.

Ördögborda

* * *

Nos, maga a gyűjtés valóban üdítő hatásként dédelgetett. Kivételt képezett a köménymagszedés. Azt gyökerestül téptük ki a földből, s a sok huzigálástól olyan lett a kezünk, mint valami hólyagkupac. Ameddig hólyagos maradt, addig még nem volt akkora a baj, de ha egyszer az kihasadt, minden további nélkül szikrát vetett a szemünk, s akarva-akaratlanul megláttuk Csaba királyfi csillagösvényét. Most azt es bezzeg finomkodva ollóval levágva es elintézzük…

Orbáncfű (vérfű)

Voltak a környékünkön másfajta szedők es. Nem tördelték kézzel, hanem más cselhez folyamodtak. Emlékszem kaszálás után és közben es, na nem a kaszáló atyafi előtt, csak megette, a fehérnépek kikapkodták a nekik szükséges burjánokot (itt – gyógyító füveket). Akkor még a kaszával lehessintett (levágott), napon megszáradt szénát es bugjába (boglyába) rakták. Az árnyékukba isteni volt szentheverdelt végezni (megpihenni). Gyógyító hatásaként, árnyékába süllögve elbóbiskoltunk. Néha agy tehenke, vagy valami, esetleg valaki jött felénk, s az/ő költött fel.

Azok a tápláló tehenfosok

Csihányerdő 

Amikor gyűjtésbe kezdtünk gyerekekül, kerengésünk során száraz tehenfosok mellett nezelődtünk a leveles sóskákot keresve. Met ott nőttek a legnagyobbak, ahogy a csapirkák es abból táplálkoztak rendesen. Olyan egészségesre fel tudtak cseperedni, hogy csak az ember ámult-bámult reájuk. A csihányokot és a szúrós bogáncsféléket, mint a vitézek a kardjukkal egy-egy hutyoróval (bottal) vertük szét magunk körül. Azért a sziklák körül bélestünk még az ördögbordák alá es egy kis erdei (szamóca) vagy mezei eperétt (koseper, tokos eper).

Egy csokor berke eper

Koseper galajjal

Persze ezeket a csodanövényeket megjelenésük sorrendjébe, amikor mán hatásos mivoltukot bémutatták, akkor szedtük le. Mi gyerekek sosem akartunk okosabbak lenni ebben a dologban, mint ahogy szüleink és nagyszüleink mondták. Vagyes úgy szedtük, és gyűjtöttük össze, ahogy tőlik hallottuk. A szertartásokot fáinul bétartottuk. Legtöbbször, hogy el ne bugyutáskodkjuk reájuk hagytuk a füvek gyógyhatásának megőrzése érdekében az elkészítését. Persze mindent ellestünk tőlik, s lassacskán, jóformán észrevétlenül belészoktunk a mesterségbe.

Szurokfüvecske

A kicsi csemeték (gyerekek) mellé, mint amilyenek mi es voltunk, hogy ne csak marhuljunk, általában szedéskor jött velünk egy felnőtt es. Nagyanyám irtóan szerette az ilyen mezei boklászódást. A gyógynövényeket alaposon kivizsgálta. Ne legyen rajtuk pók, meg másmilyen kicsi, bogár, lepke, hernyó, s akármilyen aprócska élőlény. De ezt mind irtó sebesen. Még a szemünknek es gyorsnak tetszett. Amennyiben lehetett, tisztán szerette szedni. Nem nagyon szerette vegyíteni őköt. Ha netán csak egy neccet hozott magával, s abba kellett belérakja az egészet, otthon mind különválogatta. Aztán jöhetett a szikkadt hűs és levegő járta árnyékos helyen a szárítás… Majd ha rendesen megszáradt papírzacskókba és szellőző rongyzsákocskába lett tárolva. Ilyesmit mi es csináltunk otthon. Ezeknek a szertartásoknak családunkban Desanya volt az igazi mestere. Desapa pedig szakértője maradt a súlyos betegségekhez járó burjánok elkészítésének titokzatos „mágiájához”.

Bogaras növény

Ej be fáintos érzés es az, amikor télen csak úgy kaptuk elé a finomabbnál finomabb gyógynövényeket, néha megbolondítva egy cseppecske mézecskével, citrommal…

Amit még a havas idő ellenére es letudtunk csipegetni a fáról az a hecserli bogyó. Annyira finom és savankás tud lenni, ráadásul a forralt vízbe téve egyből belészívárog belőlük a felszárított gyógyítólevelek, virágok, gyümölcsök kivonatának lényege.

* * *

Az idők elteltével az eljárást elsajátítva hasonló módszert alkalmazva, a mai napig es úgy szedem össze a kedvenc gyógyhatású, ahogy mi mondjuk viccesen: burjányokot.

Amelyikeket feltétlen bégyüjtük az a csihány (csalán), bodzavirág, kakukkfű, szurokfű (vad oregánó), orbánfű (vérfű), cickafark (na, nem az ízéért…), köménymag, menta, s persze ősszel a hecserli bogyó (csipkebogyó). Nyilván még sok mindent bégyűjtünk, amire úgy érezzük szükségünk van. Mindezekhez előszeretettel leszedjük a kerti és a vad gyümölcsököt, amelyikeknek reánknézve varázslatos hatása van úgy ízben, mint gyógyításban.

* * *

Méges a lényeges az, ami megmaradt a gyógynövénygyűjtési napokból, hogy szinte nem számított munkának.

Úgy maradt meg emlékezetünkben, mint a kedves bónyászódásunk (kerengésünk) egyike a természetben. A gyűjtés közbeni friss levegő, a növényekre való rábukkanás öröme, minden egyes alkalommal teljes nyugalmat adott ki magából, s úgy elemünkben megbékélve elringatott a csodaillatok felett.

Ribizli, fosóka szilva és vadmálna

Fényképezte: Ágnes lányom és Jómagam

Fenyőszegi B. Levente