Bice-Bóca tündérkék

 

Kinga egy szép derűs délelőttön hozzám látogatott, azt hittem, hogy képzelődöm. Nem esett, s nem havazott, csak jólesett. Beszélgettünk, s megesett, hogy a tündérkékről is szó esett. Kíváncsi lettem rájuk. Hogy is ne lettem volna, amikor pontosan egy jó barát mondta. Látta érdeklődésemet, s én pedig látni akartam a tündérkéket. Ezért meghívott a fenyvesek ölelte völgybe, Szelterszbe.

Nem rágódtam sokat ezen, főleg, ha utánam jött Barni pajtás, bajtárs,- menten. Fél óra nem sok, s pikk-pakk ott voltunk, ahol a tünemények, s tiszta nyugodtan szórakoztunk, mint valami ragyogó csillagfények. Nem is kell mondjam, hogy a találkozás örömteli volt, még akkor is, ha hátunkba leselkedett a gonosz, akit úgy hívtunk, hogy sunyi Pandémia alamusz. Ahogy szokás mondani a gonosz sosem alszik, szeret rajtunk cselesen rontani. Bezárt minket, megbetegített, de nekünk is volt fegyverünk: a jóindulattal vezérelt barátság és szeretet. Na, bizony mindez kedvességgel rendesen besegített.

 Ezért ott kint a hegyekbe megalakult a Bice-Bóca csapat ízibe, de nem akárhogy, hanem szempillantás alatt sebtibe.

Ősszel találkoztunk a Hargita túloldalán, ahol a nagyra becsült bájos tündéri társaság, egybe volt akár egy tarka csokor mezei virág. Attól a perctől kezdve igyekeztünk együtt lenni az angyali társasággal, s a gyöngéd anyákkal, apákkal. Minden alkalommal volt munka, vidámság és okosodás, mert a tündérkéknek is fontos a gondolkodás.

 Közben az a cudar Pandémia dolgozott akár, mint fuszulykában a zsizsi bogár, de tettünk ellene, hogy ne férkőzzön közénk az az átok betyár. Ha netán mégis megesett, akkor a világháló segítségével az együttlét úgyis kiteljesedett. Imigyen ha a drámajátékba ez az közbejött, a fáradozás gyümölcse összejött. Az első darab olyannyira sikerült, hogy a nagyra becsült közönség elébe is kikerült.

Fellelkesedve jött a folytatás, s megannyi szórakoztató tanulás. Ki kitől mit jegyzett meg az mellékes, mert hatása rendesen megvolt, s tudtuk, hogy folytatni érdemes.

Bizony a munkálkodás során néha nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, de maradt még a tarsolyunkba ötlet, akár egy tonna. 

 Megesett, hogy játékunk balul sült el, de a társaság nem kedvetlenedett el, mert ennek is volt egy oka / a láthatatlan részeges Jóska. Ő bizony sokszor bevett néhány kéretlen kanyart, de nem rosszindulattal, csak a buta eszével be-bezavart. Ezért puszilta a földet oly gyakran, s aztán beleszundítva úgy elvolt, mint valami díszlet töltet, halkan.

Egy idő után tündérkéink és kísérőik szárnyra kaptak, olyan áttetsző pillangósat. Azért gondolom így, mert szüleikkel együtt megjártuk Csíkszeredát, Domokost és Szentegyházát. Oda pedig elengedhetetlen a szárnyalás.

 Egy időben Szentegyházán többször elidéztünk, amíg Udvarhelyre újra vissza nem kerültünk.

Amikor foglalkozásaink gyümölcse beérett, volt mesebeli ünnepség és mulatság, hogy az áldott hely csak attól zengett, s valóban nagy volt a vigasság.

 Amit a Bice-Bócák véghez vittek az nem volt semmi, kellett hozzá bátorság legalább egy cseppnyi. A közös együttlét néha komolyra alakult át, de mindezt derűs pillanatok vették át. A drámázó szép lelkű háznépének álmait együtt kovácsolták össze. Elűzték a mérgesedés árnyait, s színessé tették minden egyes tag lelki szárnyait.

* * *

Műveket, amelyeket szinte, vagy teljesen előadtunk:

1. Lázár Ervin: Virágszemű,

2. Zágoni Balázs: Kütyüs mese,

3. Az eső ajándéka - Vlagyimir Szutyejev: A gomba alatt című mese nyomán írta át Borbé Levente,

4. Max Lucado: Értékes vagy,

5. Eljegelt darab: Friss meskete Hófehérkéről és a hét törpéről,

6. A derűs barátság sziget – Távol-keleti tanmese után.

Az ötéves Bice-Bóca beszámolójához: https://szekelyiskkonyvtaros.blogspot.com/2025/09/5-esztendos-szekelyudvarhelyi-bice-boca.html

Borbé Levente,

foglalkozásvezető

Vaczkováthiéyk piacos nyaralása

Csíkszereda madártávlatból

Kedveseim, tudjátok mennyien es vacsognak a nyaralások miatt? Sokan! Ezért hozom fel példának Vaczkováthiéykat. Ők elég gazdaságoson megoldották, s még a szükséges üzletiket es fineszes módon lebonyolították. Na, üsmerkedjünk ca’ meg ezekvel a tagbaszakadt leleményes emberekvel.

Székelyudvarhely

 Vaczkováthy (ejtsd: Vackováti) Duvadi úrnak két trabantot sikerült összeszedni még a kilencvenes esztendőkben. Ha nem is szerette annyira gyűtteni eszket a csudajárgányokot méges megvette jutányos áron, mert érdemes volt megyűtteni ja bennik lévő alkatrészeket. Legalább egy menjen rendesen. Ebbe van valami fűszerezett eszes józanság. Van biza.

Székelykeresztúr

 Vackováthy Duvadi úr büszke volt a székelységére, de magyarságára es, na meg arra es, hogy tud egy cseppet németül. Mondjuk: vasszhanzí bitekoree. Aki tud németül biztos megérti… Az semmi, de felesége Néhai Keményített Csípkés Paracsinália, oroszul es vígan beszélt. Persze őkelmének hosszú nevét nem mondták ki, csak annyit: Parácska néni. Ej be büszke es volt, amikor az orosz piacon fel gyévocskázták! Na de az idő szélsebesen telik, olyannyira, akár huzatot es kaphatsz tőle. Mostanra már csak kedvességből böfögik ki, hogy Parácska néni. Mindegy es kinek miért, s minek az a neve! Nem kell faggatózni, skész! 

Segesvár

 A lényeg az, hogy ez a kedves házaspár a küsebb gyerekükvel, a tüneményes Rezedácskával kelt útra, (met a nagyobbiknak dóga akadt), az augusztusi hőségben, Magyarba. Hárman elég kényelmesen elfértek a Trabantba. Kettő elől, egy hátul. S még nem es mondtam a csomagtartóba es elfért néhány rozoga alkatrész. Azokot az azonosítás kedvéért vitték magikval. A kocsiba elfér. Nem-e? Persze Rezedácska mellé es lehetett rakni ezt-azt. Váltóbugyit, papucsot, rövid-gagyát, szoknyát satöbbi. Az igaz, hogy olyan sok satöbbi aliges volt. Élelem? Anélkül senki se indul el! Volt valami kenyér, egy borkán (befőttes üveg) zsír, mustár, paradicsompaszta, s kész. 

Szováta

 Otthonuk valahol a Keleti-Kárpátok fönséges bércei alatti egyik településen vala. Na, onnan indultak cseppecskét gebbedt fáradtságoson a nyaralásra. Tehát Székelyfődről, hajnalba, úgy pirkadat körül tették meg a bégyúló első püffögésekkel járó gurulást, csak azért, met Rezedácska odavolt a napfelkeltéért. Meg es nézte. Úgy élvezte, hogy csak!

Amikor mán rendesen bégyult trabant, s szelték az országutot, (túlzásba estem, met inkább reszelték) Rezedácska kidugta a fejit a kocsiból, s élvezte, ahogy a poros szél lebegteti a haját, s felette elszáll egy műanyag pohár.

Több órás utazás után Parácska néni megállította a Trabantot. Duvadi bácsi irtó ideges lett. Nem értette métt kell megállni. Parácska néni az a típus volt, aki ilyenkor nem sokat dumált (azétt máskor igen), inkább cselekedett. Elkapott egy nájlonszatyrot, s avval kisirült a kocsiból. Tíz percet kellet várni rea. Duvadi bácsi majdnem megduvadt a méregtől. Szerencsére Parácska néni érkezése lecsillapította. A szatyrot majdnem teljesen megvette finom besztercei szilvával, vagy valami affélével. Duvadi bácsinak bezzeg most csak a szemei duvadtak ki az örömtől. Volt finom szilva. Úgy ették, hogy nem kaptak levegőt, szinte megnyuvadtak tőle. A Trabi ablakát felnyitva hanyigálták ki a magokot.

Marosvásárhely

 Megént pár óra pöfögés után megálltak az egyik benzinkútnál. A parkolóba állva, kilesve a helyzetet sikerült egy másik kocsiból elegendő üzemanyagot szerelni. Egy cseppet tovább es hajtottak, s ott mán zöld-pázsitos sáncba megebédeltek, s avval csaptatták, mint a szélvész, tovább. Erre Rezedácska nem-e kezdett nyafogni! Hogy neki víz kell, szomjas meg ilyesmi, s ehhez hasonló. Szerencsére a következő település főterén találtak egy csorgót. A két öreg markukot megtőtve itták a vizet, de Rezedácskának volt pohara! Egy szép sárga műanyag pohár, narancssárga pettyekkel. Amikor ittak, akkor vették észre, hogy ki van írva, hogy a víz nem iható. Parácska néni szerint nem kell annyit parázni, ez csak olyan kiírás ne… Kicsit megmosták az arcikot, s Duvadi bácsi a honalját es, s azután tekerték tovább. Persze nem sokáig mert Parácska néni parázni kezdett, hogy ott van egy útszéli almafa, teli pirospozsgásos almákval. Muszáj volt almát szedni. Aztán jött körtefa, a körtéből es fel kellett kapkodni pár példányt. Szó köztünk maradjon, annyi mindent összeszedtek, hogy aliges fértek a trabantba.

A pöffögő-rötyögő szerketa tekerte az országúton eléfelé. Rezedácskának jól jött egy csepp gyümölcs, met a száguldó autóból kilógó feje, ha legényt látott, sokszor tátott mosolyra fakadt. Biza elég nagy mennyiségben nyelt le cseszléket (szúnyogokot), s apró legyeket.

Szatmárnémeti

 Este felé majdnem Magyarba érkeztek. Egyik határmentei városnak a parkjába aludtak. Egy cseppet sem volt, hideg, csak azok a cseszlék ne csipkedték volna essze benniket. Reggel a parki kis tavacskába belémártották a lábikot papucsostól, s mán es megtisztultak. Kicsit itt-ott megmosdottak, s az egyik sűrűcske bokorba bugyit és rövid-ujjú trikót cseréltek. A mocskosakot gondoson megmosták a tavacskába. Ezt az ott lévő halacskák nem nagyon díjazták. Reggelire finom zsíros kenyeret ettek. Ki paradicsompasztával, ki mustároson.

Nem es kell mondjam nyaralós hőseink szempillantás alatt a határhoz érkeztek. A vámos akadékoskodott eleget, pedig nem kellett volna. Parácska néni rendesen béparáztatta a fej, - kéz-, nyak,- láb- fájdalmairól beszélve. El es engedte minél hamarébb. Végre száguldhattak szabadon a szebb jövő felé, ahol van a szegedi ócskapiac, s ahol lehet kapni a Trabant alkatrészek megannyiságát.

Duvadi bácsi pakolta ki a román neccből a fontos kocsialkatrészeket, ami meggyőződése szerint csak ezen a piacon kapható. Kapott es elég jutányos áron. Szerencsére ott kibicelt mellette Parácska néni, aki minden ártól beparázott. Mindenért akkora ramazurit csapott, hogy az eladók nem sokat tudtak nyerészkedni rajtuk. Egyszer még a reggelibe felhúzott gumiszandálját szinte lehúzva a lábáról eppeg csakhogy nem vágta az eladó szeme közé. Az igazán kár lett volna, mert a kilső felére rea volt freccsentve három kedves kicsi boglárka.

Nagyvárad

 Amíg az öreg Vaczkováthiéyk elvoltak a piacos bajaikkal, addig Rezedácska elkambacsolt bolond felé. Lett es nagy perpatvar. Először csak Duvadi bácsi és Parácska néni kereste. Aztán a fél ócskapiac, met Parácska néni annyira béparázott, hogy szívbajt hozott a körülettük lévő eladókra. A nagy felhajtás közepette megtalálták a piac végibe egy legénnyel. Eppeg csókolóztak. Ezúttal mán Parácska néni sem volt rest, lehúzta a gumiszandált, s ott mindenki szeme láttára eldengelte először Rezedácskát, s aztán a legénykét es, a híres Aladárt. Aladár eleget kért bocsánatot, de nem nyugodott a hőzöngés. Duvadi bácsi most észnél maradt, kivette a gumiszandált édes neje keziből, s felhúzta a lábára. Az asszonykájának azt súgta, hogy még ez a fiú a hasznukra válhat. Nnna, imigyen enyhült meg Parácska néni.

Amikor kijutottak a piacról Aladár kiengesztelésül meghítta egy hideg sörre őköt. Persze illemből húzadoztak, de azétt elfogadták. Az egy sörből lett három es. A végin még valami dig-dögöt es megettek. A leányukot elengették sétálni a most már Aladárkának becézett legénnyel. Persze egy kikötéssel, hogy találkozni fognak a szökőkútnál mielőtt lemegy teljesen a Nap. 

Szeged

 Ameddig Rezedácska szülei a szökőkútnál ruháson teljesen megfürödtek, lábat es mostak, s meg es száradtak, addig ők Aladárral rendes strandra mentek. Aladár még fürdődrepcet es vett nekije. Ott kókoskodták el az időt. Aladár elárulta, hogy neki egy másik neve es van: Levente. Rezedácskának mint minden, ez es tetszett. Siettek es vissza amíg le megy a Nap. Rezedácska reanézett a legényre, s a hátánál feltűnt a lemenő nap. Felkiáltott – „Te vagy az én Napleventém!”. Na me buksza, ez se semmi gondolta magába Aladár.

Tényleg üdejibe érkeztek vissza a szökőkúthoz. Duvadi bácsi és Parácska néni a lábíkat áztatták a vízbe. Mellettik, csak amúgy csillogott a gumipapucs és a gumiszandál. Aladár meghítta őköt a kertjikbe. Eppeg az ősök nem voltak otthon, nyaraltak. Megkínálta az öregeket evvel-avval, s elvoltak a verandán. Nézték a csillagos eget. Duvadi bácsi észrevette, hogy van mán érett dió. Szedett es, amennyit csak tudott, s ott törögette, s ette. Közbe adott Parácska néninek es. Parácska néni nem sokat evett, de Duvadi bácsi úgy megvette a pockát, hogy ott helybe szinte megduvadt. Parácska nénit rendesen beparáztatta. Szidta es őt, mint a bokrot, hogy minek kell folyton folyvást belelni. Aztán minden elcsendesült.

Korán ébredtek. Ahogy megtörténe, ordítozták torkikszakadtából Rezedácska nevit. Az es félborzason elétámolygott. Kapott néhány puszit Aladárból. Hirtelen hatszögbe vágták magikot, megkeresték a Trabantjikot, s erezd hazafelé. Azelőtt Aladárnak gyorsan integettek.

Szeged

 Az otthonuk irányába a sáncba még csak egyszer aludtak. Kaptak elég ennivalót, gyümölcs volt dögivel. Szedtek es rendesen, mindenhova bészúrtak valamit, még az alkatrészek közé es, met hazaérve még egy jót esznek a nagylegényükvel, Árminkával. Úgyes történt.

A nyaralás elég gazdaságosnak bizonyult. Üzemanyagot szereltek, élelmet úgyszintén, csak az alkatrészeket kellett megfizetni. Volt hol aludni, s feredni s inni, de azétt néha majdnem pípot kaptak a poros levegőtől. Mindennek tetejibe kijött a lépés, met Aladár olcsón hézajutott trabant alkatrészekhez, s elküldte egyik erdélyi üsmerősétől. Megígérte, hogy hamaroson, amikor csak lesz egy csepp szabadideje felkeresi őköt. Rezedácska pedig boldog volt, s annak ellenire, hogy egy kicsit merkelt a szüleire, mert bántották az ő Aladárját, méges örvendett. Esténként kedve támadt nyugat felé tekinteni, megnézni a Napleventét. Jól es tette, met egyszer beérkezett hézik, hozva egy jó karban lévő piros trabantot csupa ingyen. Így most három es lett nekik a magyar lobogó színeiben feszedeztek a parkolójukban.

Fenyőszegi B. Levente

 

MESÉS SEGÍTS MEG TESZT

 - mai aszfaltbetyárok kívánalmainak megfelelően... –-

Részlet a Pucsik című mesémből, de ez a rajz nem segítség a megoldandó tesztre. Egyszerűen csak hangulatkeltés

 Kedves bevezető egy segítő tanyítótól: 

Ti feladatotok (tudjuk, hogy megterhelő) kiválajsztani a helyes válajszt.

 

1. kérdés – Általában melyik királyfi indul el a klasszikussá vált történetekben, mesékben?

Válajszok: a. – a legnagyobbik, b. – a legkisebbik, c. – a középső.

Aprócska segítség: Arra ügyeljetek, hogy a nagy nem lehet, mert az elég ánkó (együgyű, haszonleső), azért mi a középsőt se ajánljuk.

2. kérdés – A legkisebbik királyfi egy lángot fújó szörnyeteggel szokott megküzdeni, hogy a királykisasszonyt megmenthesse az említett titokzatos fenevad karmai közül. Mi/ki lehet az a mesebeli hatalmas és gonosz lény?

Válajszok: a. – két lajhár, b. – három paduc, c. – egy sárkány.

Aprócska segítség: – Figyeljetek nagyon, mivel csak egy lényről volt szó nem többről a kérdésben, és arra is, hogy mesebeli is kell legyen!

3. kérdés – A kis herceg két testvére a sárkánymentő akció után gonosz tervet ötlenek ki hősünk ellen. Úgy tesznek a mocskok, mintha ők szabadították volna ki a királykisasszonyt. Ki a két testvér?

Válajszok: a. – a hős két bátyja, b. – a sárkány, c. – egy motoros.

Aprócska segítség: Megvagyok győződve, hogy te magad is tudod a helyes választ, főleg, ha látod, hogy a b. és a c. nem jó.

4. kérdés – Természetesen a kis királyfit megmenti az róka a két testvér gonoszkodása elöl, aki még a mese elején csapdába esett és hősünk kiszabadította. Ez az állat fondorlattal segít leleplezni hősünk két fivérét. Mi/ki ez az állat?

Válaszok: a. – egy krokodil, b. – egy bélgiliszta, c. – egy csapdába esett róka.

Aprócska segítség: – Vak is látja, te aztán biztosan, hogy a c. a helyes válasz, ne tétovázz, karikázd be gyorsan!

5. kérdés – A királyfiba első perctől beleszeretett a királykisasszony, azért megy hozzá boldogan. Kihez megy hozzá feleségül a királykisasszony?

Válaszok: a. – egy rockerhez, b. – a királyfihoz, c. – senkihez, elege van a

pasasokból, s vénlány marad.

Aprócska segítség: – Az a. és a c. nem lehet. Ügyeljetek d. betűt ne karikázzatok, mert az nincs, de más lehetőség sem!

6. kérdés – A királyfinak ígéri fele királyságát a szomszéd király. Van-e köze a királykisasszonyhoz? Ki ő?

Válaszok – a. a királykisasszony édesapja, b. és c. nincs. E helyzetben nem aktuális.

Aprócska segítség: – Az a. a jó, a válaszható, hogy igaz-e vagy igaz? Na, ez itt a kérdés.

 

Egy másik mesehősöm. Lágyták Laji a becsületes neve. Mint látszik a koronáján, királyfi.

Hogy tehermentes legyen a fejtörés a tesztet, ellehet végezni több részben is.

Kellemes fejtegetést kíván a Kórisme Fejfelturbózó (Fejtörő) Bizottság!

Mindegyikünköt le lehet mocskolni egy szemperc alatt

Varvara fijatalon. Ez a bolond Fenyőszegi cirkalmazott meg régebbecske

Kedveskéim! Ebbe a azt se’ tudom mi a mennykő ütött belé -féle időjárásba sok minden kezdett forogni a kontyom alatt. Ezért es, ameddig ki nem sülik az agyam ettől a melegtől, belékezdek. Személyesen én, Varvarácskacska nénétek mondom el a teljes igazságot. Nem szokásom magamot csak úgy becézgetni, mások hízelegnek nekem így... Eleget tudom, hogy mán vén bolond vagyok, s ejsze nem kéne ennyire putyukáloskodjanak. Pedig fijatal koromba’ ej be formácskás es voltam. Ahol eljártam, rendesen megfordultak utánam, kivéve a részegek s a vakok, s aki sietett a vonatra.

Csakhogy most nem es erről akartam beszélni. Valami egyebről. A mocskolkodásról.

Tuggyátok-e annyi mocskosságot megettem a zéletem során, hogy ha az péndzbe lenne meg nekem, akkor nemhogy én, de a rokonaim, s barátaim, s ejsze még az ellenségeim se eheznének. Mindezek mellett királynéként tudnék élni. Nem kellene a kertbe dolgojzak, s mezőn még annyit se. Csak döglődnék, finomon mondva heverésznék egyfelé, ameddig fel nem vetem a talpamot.

Az a helyzet bubás pillangócskáim, aranyos ganyétúró szépségű fényes bogárkáim, dungócskáim, s még mittudom mi a ráksúlykáim, hogy mocskolkodni irtóan könnyű. Csak kibökkeded magadból, ami eppeg csak eszedbe jut, s kész es van. Egymás biztjába úgy tud menni mint a karikacsapás. Akárkire rea lehet akasztani akármit. Legtöbbször úgy gondoljuk, jól elfér rajta. Pillanatok alatt, ügyeskedve, meglehet vetni olyan lehetetlenségekvel a kiválajsztott illetőt, hogy az eszed es elmegy. A legdrágább emmberből es egyes rafinált rosszakarók nagy hirtelenjibe bolondot, tökkelütöttet, gazembert csinálnak belőle. Pláné a mai világba, de azétt ezek a fajták a régibe es tudtak ügyeskedni..

Zsögödi bugják

Amikor valakiről hírt kapsz, hogy ej be rendes, s mán-mán szoknád meg, egyből kiderül, hogy alattomos ravasz, s ki tuggya még mi a mennydörgős mennykő, hogy az, vagy nem az. Csak az a baj legtöbb esetbe, hogy az a valakicske csak akkor értesül róla, amikor mán belégázolva ezervel a lelkibe, kinyírták. Ejsze olyanhoz személhető, mint amikor a zemberen áthajt egy kétlovas fával jól megvetett szekérterű. Azé nem ajánlom a kipróbálását, met nemcsak a szemed ugrana ki a helyiből, hanem ki es nyúlnál mint egy varasbéka, s osztán hozhatnák neked a fakabátot. De a lelked hézahasonlítgatva az elmondott helyzethez, szinte nélkül annyira lesz viseltes.

Ha pont te vagy a kiszemelt, akkor ilyenkor, ha tudsz felálsz a földről, s hanem végiggyalogol rajtad egy egész ezred. Lehet az rokon, üsmerős, jó barátnak álcázott szerelék, aki meggyőződésből, félelemből, kényelemből, vagy csak azér’ es, simán a rajtad átgyalogos seregvel tartanak. Semmi gond nélkül belényomnak nyakig a ganyéba, met te vagy a kiszemelt.

Na de, ha méges sikerül feltápászkodnod ebből a szargödörből, akkor ne vedd elé a bolond ingedet, s add vissza mindegy szálig, akik hergeltek, csúfandároskodtak, vagy másképp bántottak, met akkor abból veres kókis meséje lesz. Elárulom kicsi bügyürkéim, hogy most valahol itt tartunk. Aki kapja tízszeresen vissszaaggya, mind Lúdas Matyi (habár Döbrögi tényleg megérdemelte a fatestápolós kezelést...)! A bosszúba az igazság! Sakkor mit érek el véle. Vérszemet kapok a kókságra, ahelyett saját életemet éljem. Persze nem azt mondom, hogy egy csepp leckéztetés nem fér belé, jól es esik, de azétt sorozatot nem érdemes csinálni belőle, met annak, hogy lenni szokott, sohase sincs vége.

Zsögöd a frissen kaszált mezőcskéivel

 

De álljunk csak megy egy szóra! Nem lenne ildomosabb éjszrevenni a sok jót egymásba, s nem mind örökkétig hergelőzni? A mutató újjunkot nyújtogatni másra, mán meg es van a hibás módjára helyett valami mást kitaláni? Persze, hogy akad rendesen nap mint nap, ami nem tetszik, amit látsz a másikba. Vagy csak az érvényesülés, a nyavalyás helyezkedés miatt áttaposol a másikon? Méges minek? Van-e erre valami okoskodás? Asziszem csudaböngyörkéim nekem vannak elgondolásaim erről es. Há’ például egymást meghallgatni, háha valami irgalmasabb eredményesség kisülne belőle, s nem az első jött-ment hírnek bédőlni, mint egy rozoga kerítés ahogy teszi egy erősebbecske szélbe’. Isteni volna tudom, mind a reggeli tojásrántotta egy csepp zöldhagymával, de sajnos mégse válik bé. Asziszem a végtelennek tűnő, pedig nem az, tyúkszaros életünköt úgy szeressük, ha zajlik. Főleg azok, akik rea érnek, vagy az üres napjaikot valamivel ki akarják tőteni, s nem tudják mivel es, békavarnak becsületesen, hadd zajoljék zajosan, ahogy mondani szoktam, rendesen!

Az a furcsa, ennek ellenire méges mennyire szeretünk együtt lenni, nagyokot marháskodni. Asziszem a kutya ott van elásva, hogy az ér rea a bajok csinálására, akinek nincs semmi dóga. Met a baj, szó közöttünk maraggyon, úgyes van elég.

Amióta nyugdíjba jöttem, nem mondom hogy nincs dógom, de mán én es jobban észreveszek mindent. Amit nem kéne azt es. Addig bezzeg nem fogott a zsigora. Nagy fáradtan bélepcsentem az ágyba, s reggelig úgy aludtam mind a bunda. Most van időm megfigyelni magam baját es, hogy itt es fáj, ott es fáj, s részletezem. Ki tudtam finomítani a nyögésteknikámot es. Félek nehogy elfogjon a ravaszság fonala a rosszindulatoskodásra. Pedig régebb es volt nyavalyám, de mind a hirtelen jött rossz idő, úgy el es vonult, met gyorsan orvosoltam a bajt. Nem jutott idő a nyögdölőzésekre. Azétt es kezdtem újra kimenni, s takarni, mint régebb. A táj bubásságától, a szellő incselkedésitől, a madarak csicsergésétől, a közeli fenyvesektől, s a házak látványától teljesen nyugudt leszek. Semmi idegesség, s jó nyuguvóra térni.

Szépecske gyimesfelsőloki táj rendezett kaszálókval

Asziszem, másnak se ártana, ha naponta nemcsak egy cseppet foglalná le magát a zember, hanem keményen dolgojzna (mondgyuk amennyit bír), akkor ejsze jót se tudna mondani a másikra, nemhogy rosszat. Esetleg a pihenések között okoskodhat, amikor két kupicával bévesz a testbe, ha bírja. Höhöhö!

Varvara nénétek hangját közvetíti:  

Fenyőszegi B. Levente