FIGURA - 40

Négy évtized telt el a gyergyószentmiklósi Figura színház megalakulásától. Ebben a negyven esztendőben több száz ember figurázta ki magát.

Mint ősi „figurása”, egyik kis szilánkja voltam a hajdani csapatnak, és természetesen meghívást kaptam a színház fennállásának 40-ik évfordulója alkalmából. 

A történet a városi öntődében kezdődött 1984 őszén. Az ősfigurások magja Bocsárdi László társaival együtt folytatták a temesvári álmot, és ott az öntődében kapott táptalajra. A társulat neve, amely Bocsárdi Gabriella ajándéka volt, elárulja a figurázó csapat kilétét. Azóta számos rendező és színész fordult meg a figurásoknál, mi tagadás, a lényeg nem változott.

 

A 2025 június 28-án évadzáró gyanánt és a visszaemlékezés kapcsán, jó hogy ott az öntődében sikerült összehozni a társulat négy évtizedéről szóló FORDULATOK című kiállítást. A tumultus elkerülése végett két rendben is meglehetett tekinteni. A kiállítás egy érdekes időutazás volt a figurás kellékek világában, hang és képanyaggal színesítve. A kalauzolás a történetmesélés segítségével nemcsak betekintést nyert a meghívott csapat elmúlt korszakban, hanem érezte is, elsősorban azt az időszakot, amikor a csapat tagjának mondhatta magát. Ugyanakkor nyomon követhette a folytatásban gyökerező lehetőségeket is.

 

A tárlatvezetés után a városi Művelődési Ház melletti parkban került sor a hivatalos évadzáró ünnepségre. Egy időkapszulát rejtettek el a földben, és egy fenyőt is elültettek. 

Az ünnepi pillanatok után a Városi Könyvtár kertjében gyűlt össze az elmúlt 40 esztendő figurás családjából több mint 100 tag. Szerencsére az időjárás is megfelelő vala. Nyugodtan lehetett beszélgetni a szabadban, régi és új emlékeket felidézni, illetve ismerkedni. Itt ejtettük meg a vacsorát is.

 Este pedig vetítésre került sor NEGYVEN ÉV A FIGURÁNÁL című dokumentumfilm. Ennek az eseménynek szintén a könyvtár kertje adott otthont. A szabadtéri bemutatót egy rövid ismertető előzte meg. A film másként közelítette meg a évtizedek eseményeit, mint a kiállítás, de a bemutatott történet fonalán visszahozta a kulcsfontosságúnak tartott, megélt perceket. Az érzelmek színes skáláján ugrándozott a lelkünk. Olyannak bizonyult, akár egy hullámvasút. Átéltük a töretlen és elhivatott munkának a sikereit és kudarcait. Felidézhettük a tapsviharok mámoros hangulatát, a kéretlen bukfenceket, csalódásokat, de a folytonos megújulást is. 

Fényképezte: Vincze Csilla

 Úgy láttam a Figura képes megújulni, frissülni, haladni, és az érdeklődést fenntartani a nagyérdemű előtt.

Mondanom sem kell, hamar elillant az erre szánt idő. 

 

Most is azt vallom, hogy isteni volt a társulat tagja lenni, néhány évtized távlatából együtt ünnepelni, s ebben a nagy családban maradni. 

 Link egy korábbi emlékutazáshoz: https://fenyoszegi.blogspot.com/2021/02/a-multszazadi-figuras-eveim-felidezese.html

Borbé Levente,

egykori Figurás

Tanyításom és a hajdani végzős osztályom

Bükkhavasi Általános Iskola és környéke

Sok víz lefutkorászott Hidegség patakán, amióta nem mán tanítok a Gyimesekben, de emléke azétt élénken megmaradt bennem. Ritka elbűvölő szépecske világ ez. Viszont igazából csak úgy ismered meg, ha közelebb kerülsz héza. Persze a felfedezéstől a mesés titokzatossága egy szikrányit se lankad.

Első osztálykép 1992-ből az ötödikeseimmel

1991 őszén érkeztem meg a Gyimesközéplokhoz tartozó Hidegség legfelső tanodájába, a Bükkhavasi Általános Iskolába. Akkoriban még az V-VIII. osztály is létezett. Szakképzetlen tanárként indultam neki a feladatnak, ahol öt esztendőn át földrajzot és történelmet, mellette technológiát, későbbiekben rajzot, valamint erkölcsi nevelést kellett tanítsak. Hát, ahogy szokás egy vidéki iskolában, nem elég egy-két tantárgyat választani, met nem jön ki a teljes norma. Elfogadtam, amit még melléje kaptam...

Két legénnyel az osztályomból

A tanító nénik felkérésére két esztendőn át alapfokon francia nyelvet nyomattam a III-IV. osztályoknak. Később, mikor átnyergeltettek nyelvtanárnak a III-VIII. osztályokban, először francia nyelvet igyekeztem megismertetni a diákokkal, majd kérésre, fokozatosan áttértem az angolra. Az új kihívás nagyon erős feladatnak bizonyult. Rendesen megdolgoztatott, de ahogy csak tudtam, úgy szorgoskodtam.

Színpadon a HIDEGSÉGI KULTÚRBAN.  

Első benyomásaim és élményeim erről vidékről felülmúlták a képzelőerőmet. Egészen más volt ez a tündéri táj, mint amilyenben felnőttem. Az itteni emberek megküzdöttek a fenséges szépségű hegyek közötti térségben rejlő zord körülmények nehézségeivel. 

Előadás közben

Városiként cseppentem belé ebbe a gyönyörű völgyi élet csudájába’. Habár sok dolog ismeretlennek tetszett, mégis a gyerekkorom emlékei sokat segítettek rajtam. A hajdani családommal tanyán laktam. Még ehhez képest is közelebb a természethez. A faluban a patakok mentén egy cseppet biztonságosabban érezhette magát az ember. Habár télen a farkasok bé-béjártak a faluba, de a medve s a többi vadállat se maradt „soron kíjjel”. Ezért hamarabb tudtam egyeztetni gondolataimot, mint ahogy gondoltam. Az emberek figyelmesek voltak. Kedvességüköt és segítőkészségüköt mindig szívesen vettem.

Lányok "Döbrögivel" a színpadon

Azért a nyelvjárási eltérések arra sarkalltak, hogy jobban figyeljek a beszédükre. Igen, kellett tanuljak, ahhoz, hogy megértessem magamat a gyerekekkel és az ottani emberekkel. Nem ment hamar, hipp-hopp cakompakk módjára. Nem is mehetett könnyen, de lépésről-lépésre haladva tapasztalatokkal bővítve sikerült megalapozni a tudásom. Ez kölcsönösnek látszott, mert ők is igyekeztek értelmezni, amit én garattyolok.

Mikulásként ügyeskedek...

Öt esztendőt bent laktam Hidegségen, az említett idő leforgása alatt, a tanításon kívül, sok mindennel sikerült foglalkoznom. Kollégáimmal megtaláltuk a közös hangot. Munkálkodásunk során még barátságok is születtek.

Színdarabokat és jeleneteket tanítottam be, nemcsak az osztályomnak. A darabok betanítása és színpadra vitele mellett háttereket mázoltam és rendező is voltam, valamint a felkérésekre átváltoztam Mikulásnak. Azonban a tevékenységek közül azok sikerültek igazán jól, amit pedagógus társaimmal hoztunk össze.

Egy kicsengetési pillanat

Szerettem, ha belevonhatom diákjaimat a mindennapi oktatói és más foglalkozásokba, akár egy színdarab rendezésében, akár a kirándulások szervezésében stb. Többször esett meg, hogy ők kalauzoltak el a környező ritkaságok és szépségek megtekintésében. Kiváló példa az is, mikor a téli fűtéshez szükséges faanyagot az osztályomban lévő tanítványaim segítségével szereztem bé, s készítettem el.

Osztályom előadás után (1995)

Az első osztályom 30 esztendeje végezett. 1991-től novemberétől tartoztak hivatalosan hozzám. Még nem ismertem ezt a tisztséget, biza’ meg kellett lepődjek, hogy mennyi felelősséggel jár. Hiába, semmit se tudtam/tudok félvállon venni. Amivel megbíztak/megbíznak, azt mindig próbáltam/próbálom teljesíteni. Természetesen a gyerekekkel együtt cseperedtünk fel, lényegében még jómagam is szemtelenül fiatal voltam. Volt, amit ellessek tőlük. Igazán aranyos gyerekek voltak.

Diákjaim búcsúztatója az iskolától 1995 júniusa

Akadt közöttük csendes, visszahúzódó, szerény, érzékeny, barátságos, dolgos, félénk, rendszerető, népszerű, jó hangulat teremtő. Nem taszították ki társaikat az osztályközösségből. Mindenkinek megvolt a helye és a szerepe. Így vált egésszé ez a kis csapat. Igyekeztek józanul gondolkozni, s tisztán látni a körülöttük zajló életet. Gyerekként az ember ösztönösen is, de nem szeret kilógni a sorból, s főleg megbélyegzett lenni. Valami csoda folytán ezt ők érezték, s úgy viszonyultak egymáshoz, hogy mindenki számított.

Ünnepélyesen

Jó volt együtt lenni vélük, ahogy láttam esztendőről-esztendőre, miként cseperednek fel. Azt hiszem most is megállják helyüket a közösségükben és a világban. Mert ez a fontos.

Értékes emlékek, egy sajátos kultúrkörben, aminek nyomai más vidékeken is érezhetőek, ha nem is ebben a formában. Örülök, hogy részese lehettem életüknek, és főleg annak, hogy részben segítettek közvetve vagy közvetlen módon az életszemléletem javításában is.

Szeretettel gondolok rájuk, külön-külön mindegyikükre.

 

Az OSZI: 

Fenyőszegi Borbé Levente

Béallergiázzuk magunkot ki tudja mivel...

Hapcis allergiás pillanat a könyvek paradicsomába'

Há’ szerusztok kicsike putyuréka (itt - aranyos) allergiás testvéreim! Bírjuk-e na, még a taknyolódást, s a nehézkes szuszogást, s hát a kiütésektől való vakarózást? Ne se törődjetek, ha nem megy a válaszolás, mett erre én megtudom mondani a csóré igazságot! Nagyon Eccerű! Bírjuk me muszáj...

Méges inkább arról akarok rötyötölni, hogy ez az izé mikortól vésődött bé az emberek agyába, hogy mi es ez az allergia. Azelőtt es volt taknyolászás s minden, de nagy hirtelenjiben meghatározták az eszes emberek, s tovább mán tudták, hogy mitől döglik a légy. Másképpen mondván, hogy mitől a nyavalyától es lehet szenvedni. 

Allergiát hozó májusivégi mező

Hogy mikortól es világosodtunk meg, mint a setét ablak pirkadattól! Hát aszongyahogy, úgy a XIX. századnak a derekájától, ejsze. Persze akkor még gyerekcipőbe járt még a megmagyarázása. Az a lényeg, hogy manapság mán elég es jól meg tudják határozni. Sőt egyesek annyira tisztában vannak véle, hogy könnyűszerrel szét tudják bontani eszket a viszketős taknyolós segyeb nyavalyákot, hogy mán követni se tudod. A sok megelevenedett eszütől gutta ott helybe ütöget. Ezétt érdemes inkább az orvosra hagyatkozni, hadd szidjuk őköt, ha mégse’ jól határozódta meg.

Ennek az allergiás szenvedésnek több változatja ismeretes. El es mondom, amit én es tudok. 

Almafa virágja

Aszongyák az egyik válfaja a taknyolós-prüsszögős szénanátha, a másik a köhögtetős nyuvasztós asztma, s a harmadik pediglen a testen kijövő viszketeg nyavalyaság, s ennek a vadabb változatja, az ekcéma. Ide sorolhatjuk még a szívritmus zavart es. Ezeknek annyi ága-boga van, csak győzzed számon tartani, ha tudod! Legtöbbször a levegő, a nap, a virágpor, de az élelmek, a hideg-meleg, egy cseppnyi idegeskedéssel megtoldva, alakul ki.

A szénanátháról juta eszembe, hogy üsmertem egy kucori (zsugori) embert, aki tavasztól őszig, s ha meghűlt (náthás lett) télen es taknyolt. Há mit es csinálhatott a szerencsétlen, ha egyszer szénanáthája, vagy mi a nyavalyája volt. Mindig egy gyötredelmesen összevacskolt (összegyűrt) zsebkendővel eregélt a dolgára, nagyokot krákogva és püsszentve (tüsszentve). Amikor püsszentett, akkor szinte ordított beléje. Szerintem azé’ az esztendők hosszú során, aprócskán szedve a lépteit ebbe az irányba, finomított a technikáján... Rea illett az a közmondás es, hogy mi az amit a falusiak elvetik, s a városiak zsebre teszik? Há a takony. De mit es törődtek akkor az ilyen fajta úri betegségekvel, hogy allergia? Nagy rágóráksúlyt'. Na, ez es meg lett fejtve. Akkor halaggyunk ca tovább!

A mostani okos emberek szerint az elmúlt harminc esztendőben egyre több ilyen beteg van. Ha igaz es ez az állítás, akkor ejsze (valószínű) a sok táptól, műanyag eledeltől, a büdös levegőtől és a hisztériás futkorászós élettől lehetséges. Há’ mitől mástól? Ahogy mán az elébb es szóvá tettem, régebb es volt ilyen, csak ejsze nem volt annyira felfújva (nem volt rá nagyobb hangsúly fektetve). Az es igaz, hogy akkoriban nem volt ekkora tudomány, s rea mondtak valami egyéb betegséget, s avval el es volt intézve. 

Város közeli virágosodá

A’ biztos, hogy kellemetlen, de lehet véle éldegélni. Az orvostudomány úgyes elég jól meghosszabbította az életkort, immán valahogy eltelik, ami még hátra van még szimmogva, prüszkölve, köhögve, vakarózva s egy cseppet nyuvadozva (fulladozva) es. Csak eppeg meg tudjunk állni a lábunkon, tudjunk tenni-venni s ellátni magunkot. Ahogy mondani szokás: csak egészség legyen a többi nem es számít. 

Méhecske bónyászódik  (itt - elvan) a virágon

Eszembe jutott, az, hogy nekem van még egy gagyafikszem (bolondozós perceim). Humorérzékeny kell hogy legyek, mert egyfolytában fog a zsigora (itt – a hülyéskedés, a viccelés), nagy a huncutkodós, viccelődős életkedvem. Ez es egyfajta allergia csak a komoly emberek társaságába veszélyes. Az a jó, hogy ebbe a menetbe beléhalni nem nagyon lehet, inkább olyan gyógyszer lehet, amitől egyre jobb a közérzetem tőle, mikor mondjuk kiröhögöm magamot. Há’ kezelni se kell, inkább hagyni, met erősen tud gyógyítani. Igazi hangulatjavító allergia.

Virágzó bodzabokor az erdőbe'

Fenyőszegi B. Levente

 

Nyitva volt az Aranykapu

Hű be rég es volt! Azt a mencsikáját! Jól eltelt az idő. Mán szinte harmincöt esztendeje, amikor csak úgy mentem bé a szomszédba, hogy az ajtó nem volt bézárva. Na, azétt éjjel csak béhergelték, de addig nem, ameddig fent kuksoltak.

Hajdani béjárat

Mindez egy cseppet se a kommunizmusnak volt köszönhető. Azt azt az időt semiétt se’ vannyogom vissza. Hogy tiszta vizet öntsünk a poharacskába, a nagyon régi üdőkbe es, amikor még pártunk sállamunk se’ volt, ha valaki elment hazulról, egy hutyurót, vagy egy seprűt odatett a kilincshez, s avval tekerte ki a mezőre, vagy a dolgára, ami eppeg volt. Evvel es jelezve, hogy ne keressék a házba, met nincs otthon. Néha elégségesnek bizonyult a kallantyú, vagy a retesz. Na, meg a környékbéli otthon maradt asszonyok. Jószerivel biotérfigyelő kameráknak es beillettek. Talán jobbak es voltak.

Csernátoni tornácos ház

A blokkokba’, urizálóson tömbházakba’, se nagyon zárták bé az zajtót. Há’ akkor persze, ha elmentek a szervicsbe (munkába), ső senki se maradt otthon. Na azétt az csak békulcsolták. Akkor es akadtak sunyi lopósok, akik előszeretettel szerettek kajtatni mások lakásába. Legtöbbször tudták es, hogy mit vigyenek el. Csak úgy üresen, hiábavalóskodóan nem nezelődtek. Hogyes nezne ki, hogy ott táccsák a pufájukot, hogy mi a rágóráksúlyt vigyenek csak el? Na ezt mondom!

Zsögödi utcarészlet

Tehát, ha egyetlenegy ember es hányódott az otthonjába’ biztos nyitva maradt az ajtó. Esetleg, ha valami sürgős egyebekkel foglalták le magukot, akkor mégse’. Persze, ha a kölykek nyitva hagyták, vagy a becsületes bécsiccsenő desapjuk, akkor tárva nyitva maradt az ajtó. Viszont ilyen esetbe’ mán a tolvajoknak sem volt kedvik ott hótkoroskodni. Az egésznek olyanszerű hatása szokott lenni, mintha kísértetház lenne. Eccer nekem es volt részem benne. Rendesen kirázott a hideg a tárva maradt ajtótól. Há’ ebből es következik, ami nyitva van, nem eppeg arra szolgál, hogy bémehetsz oda.

Tessék béfáradni!

Há persze, a házaknál békiábáltak hogy otthon-e az az emberivadék vagy se. Azétt, ne mind gyúródjanak bé az ajtó elé feleslegesen. A blokkba’ illemből csengettek, vagy kopogtak. Mondjuk azokra illett rea ez a leírás, akik kevesebbet jártak abba a lakásba. A sűrűn látogatók esetleg tettek egy díszkoppintást, s mán es ben voltak a hajlék azon sarkába, ahol az illető tartózkodott. Mondjuk a fürdőbe nem, ott az ajtó előtt pufáztak, amíg a másik ki nem jött. S osztán béindult a beszéd, s a szórakozás.

Csíkszeredai blokkok

Biza kedves feleim, a múltbéli egyenlőséges jelszavú rendszer még ezt se’ tudta ezt elvenni tőlünk. Sőt, amikor jöttek a megszorítások, s vették el a villanyt, hébe-hóba adtak meleg vizet, s a tévés adást es nagyon lekurtították, s ezétt újabb cselhez folyamodott „a dolgozó nép”. A találékonyság még nagyobb méreteket öltött. Mindenki bészerezte a gyertyákot, s avval világítottak, amíg megítták a burján teát vagy a nyekezó kávét (Isten tudja mivel felpótolt kávéhoz hasonló lötty) néhány keksszel, vagy valami házi tésztával (itt – süteménnyel). DE elékerült a hagymás paprikás zsíros kenyér, s más egyebek es. Társasjátékok sokaságát játszódták. Ezek közül a legnépszerűbbnek a kártya mutatkozott. Ha megadták a villanyt, azt a lenn jóízeskedő kölykek és cefrék üdvrivalgásba kitörvén jelezték. Szinte szalagszerűen, ahogy a gyárba folyt a termelés, úgy terjedt az ühőtözés.

Csobotfalvi házak

 Ha kopogtattak, vagy csengettek és senki se mondott valamit, akkor az illető visszafordult. Ha úgy érezte sürgős mondanivalója akadt, visszatért későbbecskén. Az egymáshoz közel lakók azétt csak tudták a szomszédról, hogy mikor es tartózkodik otthon... 

"A gyertyák csonkig égnek"

Az juta eszembe, amikor az egyik munkatársam azt káricsolta el, hogy milyen szokások vannak svédbe’. Meghallgattuk, s olyan jóízűt röhögtünk rajta, hogy csak na! Hogy ott mán nem lehet csak úgy megjelenni, s békopogni vagy bécsengetni. S attól aztán isten ments, hogy úgy csak uk-muk-fukk bélepcsenni más házába! Először es bé kell jelentkezni, s aztán egyeztetni, hogy fogadnak-e vagy sem. Ha igen, akkor melyék időpont lesz a megfelelő. Na, me neked buksza telitömve! Most mű es ugyanazt csináljuk fityerészve és dalolva, senkitől se kényszerítve. Azt es mondhatom, hogy olyan izé szokásokot veszünk át, amitől egészen jól megvoltunk, s arról beszélünk, de jó sokat, elemzősen kifejtve, ami mán nincs.

Csíkkozmási múzeum. Régebbcske még laktak benne

Az eccer biztos, hogy ameddig nyitva volt az aranykapu, vagyes az ajtónk, jobban bíztunk egymásba, sö közelebb éreztük magunkhoz az embertársainkot.

Fenyőszegi B. Levente